Aki kapja, marja? (2.)
Már jeleztek az agrárkamarának

Hétvégén pihent a gép, de ma (november 8-án) már szorgalmas munka folyik az említett földeken.
Fotó: Zalatáj
Néhány nappal ezelőtti cikkünkben foglalkoztunk azzal, hogy az M9-es út építése és az M76-os 4 sávosra bővítése miatt termőföldeket is kisajátítottak Zala megyében (az írás cikkünk alatt olvasható – a szerk.)
Minden húron játszik a szemlőhegyi habzóborász
Életmentéshez használatos eszközöket lopott egy nagykanizsai férfi
A „magyar Szolzsenyicinre” emlékeztek Nagykanizsán
Zűrös november 7.

Hősök tere, május 1-i dísztribün. Balra, kalapban Rákosi Mátyás, mögötte, ingben Marosán György, rövid ujjú ingben áll Kovács István, mellette öltönyben integet Vas Zoltán, középen, ingben ül Rajk László, mellette, zakóban Dobi István, a kép jobb szélén Szakasits Árpád.
Fotó: Fortepan / Kovács Márton Ernő
Hogy tudatos volt-e, hogy hatvanhat éve, 1956-ban épp a nagy bolsevik évfordulón, november 7-én érkezett Budapestre szovjet páncélosokkal Kádár János és kompániája, nem tudjuk.
A hajóskapitányok nem embercsempészek?
Miniszterek találkozója Zalaegerszegen
Megújult a nagykapornaki bencés apátsági templom
A felújítások segítik a közösségek erősítését

A kormány támogatásával megújult római katolikus templom a Zala megyei Nagykapornakon az avatás napján, 2022.november 6-án.
A templomok, közösségi házak, iskolák és óvodák építésénél és felújításánál a legfőbb szempont, hogy a közösség megmaradjon és erősödjön – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára november 6.-án, vasárnap a Zala megyei Nagykapornakon, a megújult templom felszentelése előtt.
Talán ezt is vizsgálhatná az Európai Bizottság
Politikai aktivisták talárba bújva

Vasvári Csaba audenciára ment az amerikai nagykövethez, nyíltan vállalva a részrehajlását.
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Valótlanság az a baloldali vád, hogy a magyar igazságszolgáltatás kormányzati befolyás alatt áll – jelentette ki Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd annak kapcsán, hogy két bíró audiencián vett részt az amerikai nagykövetnél. Szerinte sokkal inkább a bírói köntösbe rejtett politikai akcionizmus fenyegeti az igazságszolgáltatás törvényes jogi működését. Felidézte azt is, amikor az egyik „látogató”, Vasvári Csaba bíró 2006-ban börtönre ítélt egy ártatlanul meghurcolt egyetemistát.