Nem adták fel

2025. 10 08. 08:20

Nem akart kimaradni a kormánymószerolásból Tordai Bence sem, aki a hétvégén a pécsi prájdon riszált.
Fotó: Kovács Attila

Bár az elmúlt napokban kiestek a ritmusból az ellenzék zsoltibácsizós fekáliamixerei, a csökönyösebbek az Országgyűlés hétfői ülésén is tovább erőlködtek. A DK-s Arató Gergely például azzal állt elő, hogy a kormány addig fogja folytatni a hazudozást a Szőlő utcai ügyben, míg ki nem derül, egy jobboldali politikus is érintett az ügyben. (Ez attól igazán érdekes, mert Arató pár napja már elismerte, mindenféle bizonyíték nélkül vádolták meg Semjén Zsoltot.) Rétvári Bence belügyi államtitkár gyorsan helyre tette a harciasan hörgő-szuszogó honatyát, mondván, ő bocsánatkérést várt volna a párttól azok után, hogy legfőbb tanújukról kiderült, civilben egy önjelölt próféta, aki azt hirdeti, képes visszanöveszteni az emberi agyat. (Lenne munkája arrafelé – P. Gy.) A párt másik szellemóriása, Barkóczi Balázs is szólásra emelkedett, neki az volt a bánata, hogy két hete tették fel a kérdést, kicsoda „Zsolti bácsi”, de válasz helyett a kormánypártok csak „mellébeszélnek, ködösítenek, fenyegetőznek”.

tovább olvasom...

Egy ZTE-interjú utóélete (4.)

2025. 10 08. 08:05

A nyíregyházi mérkőzés után a ZTE-játékosok arcára van „írva” az eredmény.

A Kazincbarcika elleni 5-0-s győzelmet nyíregyházi vereség követte. Azt pedig szünet a bajnokságban. Van idő arra, hogy folytassuk Pedrosa Damiánnak, a Zalatájnak adott terjedelmes interjújának magyarról magyarra fordítását. Nem viccnek szántuk ezt a mondatot. Sajnos a tizenhárom kérdésre adott válaszokból nem sok konkrétumot tudunk az új vezetésről, a tulajdonváltás körülményeiről, s a valódi célokról sem.

tovább olvasom...

Csonttörésig fajult a vita Lovásziban

2025. 10 07. 08:39

Testi sértés büntette miatt emelt vádat az ügyészség.

A 32 éves lovászi férfi és unokatestvére 2024. augusztus 10-én este 22 óra körül Lovásziban a falu központja felé gyalogoltak, amikor a kerékpárúton összetalálkoztak az italozásból hazafelé tartó, egyébként a vádlottal egy lakcímen élő rokonaikkal, a sértett férfivel, és annak élettársával.

tovább olvasom...

A Spar-kalmár ultimátuma

2025. 10 07. 08:30

A bírósággal próbálja meg beszedetni az elmaradt profitját.
Fotó: Facebook

Nem tervezi a magyar piac elhagyását a Spar, ám hosszú távon csak akkor marad, ha ismét nyereségesen tud működni – nyilatkozta az áruházlánc vezérigazgatója. Az Orbán Viktorról vadakat állító Hans K. Reisch („A kormányfő oligarchái miatt menekített ki tőkét Magyarországról”) szerint az élelmiszerárak emelkedése mögött főként a magas energia- és bérköltségek állnak, nem pedig a piaci koncentráció vagy a versenyhiány. A miniszterelnök viszont közölte, a vezérigazgató állítása hamis, a szavait forráskritika nélkül lehozó lapokkal szemben helyreigazítási pereket indított és nyert meg. (Ismeretes, az Európai Unió Bírósága korábban az uniós joggal ellentétesnek minősítette azt a magyar rendelkezést, amely kötelezte a kereskedőket, hogy a Covid-járvány idején egyes termékeket meghatározott áron és mennyiségben árusítsanak. Az ítélet a Spar indítványa alapján született.)

tovább olvasom...

Adalékok dr. Lesházy Mákos feljelentésügyi árnyékkormány-megbízottnak

2025. 10 07. 08:00

A zsúfolt stadion alkalmas a titkos tervrajzok átadására.
Fotó: Wikipédia

Tisztelt Lesházy Úr!

Látva izzadtságos, kitartó leleplező tevékenységét, szeretnék Önnel megosztani néhány olyan információt, amik a Zalatáj Fidesz-bérenc főszerkesztőjének törvénysértő tevékenységével függnek össze.

tovább olvasom...

Segítség a kis- és középvállalkozásoknak

2025. 10 06. 11:28

Fix 3 százalékon érhetők el az SZKP termékei

Orbán Viktor és Nagy Elek közös sajtótájékoztatója.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán

A Széchenyi Kártya Program (SZKP) a nehéz időkben is mentőövet jelentett a kis- és középvállalkozások számára (kkv), a kormány mostani bejelentése, hogy fix 3 százalékon érhetők el az SZKP termékei október hatodikától, kézzelfogható segítség számukra – jelentette be Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az Orbán Viktor miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatón.

tovább olvasom...

Időközi választás Miháldon

2025. 10 06. 10:43

Egy tucat jelölt volt Miháldon.

Tizenkét jelölt indult Miháldon vasárnap az időközi képviselő-választáson. Közülük hárman kerültek be a testületbe.

tovább olvasom...

A Rheinmetall modern védelmi ipari központot létesít Zalaegerszegen

2025. 10 06. 10:30

Szijjártó Péter kijelentette, hogy az új létesítmény fejlesztési és mérnöki tevékenységeket lát majd el.

A Rheinmetall modern védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesít Zalaegerszegen nagyjából 3,7 milliárd forintos beruházással, nyolcvan, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a helyszínen.

tovább olvasom...

Ötmilliót zsákmányolt a szepetneki betörő

2025. 10 06. 09:58

Drága boríték volt a hévízi lakásban

Az 52 éves szepetneki férfi 2023 októberében szabadult lopás elkövetése miatt kiszabott börtönbüntetéséből.

tovább olvasom...

Október 6. margójára: a szemlőhegyi villa titkai

2025. 10 06. 09:43

Tóni bácsi volt a ceremóniamester.

Október hatodika 1956-ban is emlékezetesre sikerült. A kommunisták ezúttal az aradi vértanúk mártíromságát próbálták meg összemosni saját nagyszerűségükkel. Hét évvel azután, hogy – igazodva a bolsevik tradíciókhoz – koncepciós per keretében felakasztották sajátjukat, Rajk Lászlót, az időközben elzavart Rákosi Mátyást váltó másik anyaszomorító, Gerő Ernő úgy okoskodott, e szomorú napon Rajk rehabilitálásával bizonyíthatja saját kiválóságát.

tovább olvasom...

1 2 3 4 5 6 7 8 9
10
11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 299 300 301 302 303 304 305 306 307 308 309 310 311 312 313 314 315 316 317 318 319 320 321 322 323 324 325 326 327 328 329 330 331 332 333 334 335 336 337 338 339 340 341 342 343 344 345 346 347 348 349 350 351 352 353 354 355 356 357 358 359 360 361 362 363 364 365 366 367 368 369 370 371 372 373 374 375 376 377 378 379 380 381 382 383 384 385 386 387 388 389 390 391 392 393 394 395 396 397 398 399 400 401 402 403 404 405 406 407 408 409 410 411 412 413 414 415 416 417 418 419 420 421 422 423 424 425 426 427 428 429 430 431 432 433 434 435 436 437 438 439 440 441