A tiszta, megújuló források is korlátosak
Az energia jövőnk és jólétünk alakítója

Látkép a peresztegi templommal, háttérben a sopronkövesdi szélturbinák. Ha nincs szél, nincs energia…
Fotó: Wikipédia
Mindennapjainkhoz hozzátartozik, hogy folyamatosan energiát fogyasztunk, amióta az ember a Földön megjelent, ráadásul egyre többet. Korai elődeink beérték azzal, hogy gyalog közlekedtek, így nem tudtak nagy területeket bejárni, ezért energiafogyasztásuk jószerivel annyi volt, amennyit megettek és fűtésre használtak. Ezeket a javakat a természet bőven rendelkezésükre bocsátotta. A ló mint közlekedési eszköz megjelenése nagyban növelte a mobilitást, de az energiaszükségletet is, mert a rohamosan szaporodó lovakról gondoskodni kellett, azok is energiafogyasztókká váltak, miközben szorosan kötődtek az emberi közösségekhez.
Szabó Tímea és a békemenet
Németh János alkotásait bemutató kiállítás nyílik Zalaegerszegen
A bohózat bohózata

Itt még egymás mellett Márki-Zay Péter (balról) és Karácsony Gergely. A szavazólapon már nem lehetnek…
Fotó: Facebook
Nézzük a kiinduló helyzetet! A „demokratikus” ellenzék a hatalomvágytól és az Orbán-gyűlölettől vezérelve kitalálta a magyar előválasztás nevű selejtezőt, hogy megtalálja azokat a jelölteket, akik 2022 tavaszán legyőzhetik a Fidesz-KDNP embereit. Megtetszett nekik a külföldi minta, hiszen ezt a demokrácia mintaországában, az Amerikai Egyesült Államokban már régóta művelik (némileg magasabb szinten, hiszen nagyobb a tét).
Arad: nemzeti gyászhelyünk
Csalt és sikkasztott egy zalaegerszegi autókereskedő
Az arcbőr vastagsága
– avagy a LIBE-bizottság Magyarországon

A „tárgyilagos” bizottság elnöke, Gwendoline Delbos-Corfield az előtérben. Jobbról az „elfogulatlan” Donáth Anna.
Fotó: Mandiner
Donáth Anna momentumos EP-képviselő maga a biológiai csoda. Nem valószínű, hogy létezik még a Földön olyan nő rajta kívül, akinek vastagabb az arcán a bőr, mint neki. Beleillik ennek a Magyarországon járt LIBE-bizottságnak a női tagozatába. Ennyi rosszarcú némber… Még a látszatra sem adtak ezek a gátlástalanok. Más esetben a „vizsgált” országgal határos államból sem delegálnak tagot ilyen bizottságba, ám Magyarország esetében Donáth Annát, ezt a közismerten országáruló, hazug rihonyát is beválogathatták.
Vádat emeltek az ördög ügyvédjeként ismert ügyben

Dr. Czeglédy Csaba (balról) korábban elismerte, hogy őt gyanúsították meg, de nem ő áll Az ördög ügyvédje blog mögött. Dr. Czeglédy mellett pártfőnöke, Gyurcsány Ferenc.
Vádat emeltek az ördög ügyvédjeként ismert ügyben. A Fővárosi Főügyészség szerint az ügyvéd foglalkozású vádlott és társa különleges személyes adatokat tartalmazó, szexuális tartalmú fénykép- és videofelvételeket hozott nyilvánosságra az interneten – tájékoztatta a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-t.