Egy relikviagyűjtő halálára

2025. 11 04. 07:41

Búcsú Horváth Miklós „Birkózótól”

Értékes relikvia-gyűjteményt hagyott hátra…
Fotó: Katona Tibor

81 éves korában elhunyt Horváth Miklós. A név úgy önmagában nem jelent konkrét személyt, de ha hozzátesszük, hogy „Birkózó”, akkor már tiszta a kép Zalaegerszegen.

tovább olvasom...

November negyedikék

2025. 11 04. 07:27

Emlékezz, magyar!

Mielőtt gyásznappá tették volna november negyedikét 1956-ban a bevonuló szovjet csapatok, jó szívvel emlékeztünk erre az őszi napra. Elvégre 1945-ben ekkor tartották Magyarország második világháború utáni első demokratikus választását. (Akkor még nem sejtettük, 45 éven át az utolsót.) A referendumon a Független Kisgazdapárt – 93 százalékos részvétel mellett! – elsöprő sikert aratott, a szavazatok több mint felét (57,03 százalék) megszerezve nyert. Bár egymaga is kormányt alakíthatott volna a párt, a szovjet megszállók „ajánlására” koalíciókötésre kényszerült. A koloncként rátukmált, alig tizenhét százalékos Magyar Kommunista Párt kulcstárcákat kapott az osztozkodásnál, egyebek mellett a belügyminisztériumot. (A kampányban a kommunisták igyekeztek mérsékeltnek mutatkozni, szót sem ejtettek „társadalomformáló” terveikről: egypártrendszer, kitelepítések, Recsk, ÁVH stb.)

tovább olvasom...

Lenti Város Kitüntetései

2025. 11 03. 09:55

Hirdetmény

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének a kitüntető címek, valamint díjak alapításáról és adományozásáról, továbbá a „Lenti Város Tiszteletbeli Polgára” cím adományozásáról szóló 27/2012. (III.29.) önkormányzati rendelettel módosított 23/2011. (VIII.31.) önkormányzati rendelete értelmében

tovább olvasom...

Interneten hirdette szexuális szolgáltatásait a pacsai nő

2025. 11 03. 08:43

Fémrúddal érkeztek élettársával a légyottra

A 26 éves pacsai nő az interneten hirdette szexuális szolgáltatásait, így került kapcsolatba a nagykanizsai férfi sértettel, aki 2024. március 13-án este, a hirdetésre jelentkezve Pacsára utazott azzal a szándékkal, hogy a nő szolgáltatásait igénybe vegye. Mivel a férfinek nem volt jogosítványa, egy barátja vitte el kocsival Pacsára, a találkozó helyszínére, egy buszmegállóhoz, melyet telefonon egyeztetett a nővel.

tovább olvasom...

Új edző, elküldött légiós a ZTE KK-nál

2025. 11 03. 08:15

Kostas Mexas vezetőedzővel kell megkezdeni a felzárkózást.
Fotó: ZTE KK honlapja

Nehéz helyzetben van a Zalakerámia ZTE KK férfi csapata. Az együttes múlt pénteken 90-83-ra kikapott hazai pályán a Kaposvártól. A ZTE kispadján Bencze Tamás megbízott edzőként ült, mivel a gyenge szereplés miatt közös megegyezéssel szerződést bontottak Sebastján Krasoveccel.

tovább olvasom...

A védelem a középpontban

2025. 11 03. 07:32

Hét napirendi pontot tárgyaltak.
Fotó: Zala Vármegyei Kormányhivatal

Az őszi soros ülését tartotta október 29.-én a Zala Vármegyei Területi Védelmi Bizottság Zalaegerszegen. Az ülésen a résztvevők hét napirendi pontot tárgyaltak meg.

tovább olvasom...

Csak pillanatokra csillant fel a remény a pontszerzésre

2025. 11 03. 07:15

Skribek Alen gyönyörű gólt szerzett.
Fotó: ZTE FC

A Debreceni VSC hazai pályán 2-1-es győzelmet aratott a Zalaegerszeg felett a labdarúgó NB I. 12. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.

tovább olvasom...

Debrecenbe menni, pontokat szerezni…

2025. 10 31. 11:05

2025 július 26.-án 3-3-as döntetlen született a két csapat zalaegerszegi találkozóján.
Fotó: ZTE FC

Az FTC elleni bravúros győzelem után ismét idegenben lép pályára a ZTE FC, ezúttal Debrecenbe utazik.

tovább olvasom...

Kokainnal kereskedtek Zalában

2025. 10 31. 10:24

A rendőrség befejezte a nyomozást

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatársai a Terrorelhárítási Központ egységével csaptak le három dílerre tavaly, a napokban zárták le az eljárást.

tovább olvasom...

Mindhalálig Bruck

2025. 10 31. 10:22

Emberünk pszichológusként indult, csak később keveredett rossz társaságba.
Fotó: Facebook

Orbán Viktor már a múlt, Magyar Péternek pedig az a dolga, hogy ví­ziót és reményt adjon: lehet itt egy másik Magyarország – tájékoztatta a Klikk TV Mélyvíz műsorának nézőit a sekély Bruck Gábor.

tovább olvasom...

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55
56
57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 299 300 301 302 303 304 305 306 307 308 309 310 311 312 313 314 315 316 317 318 319 320 321 322 323 324 325 326 327 328 329 330 331 332 333 334 335 336 337 338 339 340 341 342 343 344 345 346 347 348 349 350 351 352 353 354 355 356 357 358 359 360 361 362 363 364 365 366 367 368 369 370 371 372 373 374 375 376 377 378 379 380 381 382 383 384 385 386 387 388 389 390 391 392 393 394 395 396 397 398 399 400 401 402 403 404 405 406 407 408 409 410 411 412 413 414 415 416 417 418 419 420 421 422 423 424 425 426 427 428 429 430 431 432 433 434 435 436 437 438 439 440 441 442 443 444 445 446 447 448 449 450 451 452 453 454 455 456 457 458 459 460 461 462 463 464 465 466 467 468 469 470 471 472 473 474 475 476 477 478 479 480 481 482 483 484 485 486 487 488 489 490 491 492 493 494 495