Oltási akcióhét következik

2021. 11 19. 09:09

Öt helyszínen lehet Zala megyében előzetes időpontfoglalás nélkül oltakozni.
Fotó: MTI/Varga György

Ezúton figyelmükbe ajánljuk a Miniszterelnökség alábbi linken megjelentett közleményét a jövő héten megvalósuló oltási akcióhéttel kapcsolatban:

Az alábbi országos hatáskörű tájékoztatást aktualizáltuk Zala megyére vonatkozóan, melyet az alábbiakban olvashatnak:

Az átoltottság további növelése és a járvány megfékezése érdekében a kormány 2021. november 22-28. között oltási akcióhetet indít a kórházi oltópontokon. A meghirdetett időszakban országszerte megemelt oltási kapacitás mellett lesz lehetőség az első, de akár az elmaradt második, vagy a megerősítő harmadik oltások felvételére is.

Zala megyében is több helyszínen, összesen 4 kórházban és egy szakorvosi rendelőintézetben fogadják reggel 7 és este 19 óra között az oltakozni szándékozókat, akik előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül is részesülhetnek védőoltásban.

Az ő esetükben az oltás helyszínén történik meg a regisztráció, és érkezési sorrendben kapják majd a Magyarországon rendelkezésre álló, szabadon választható vakcinák (Pfizer, Moderna, Janssen, AstraZeneca vagy Sinopharm) valamelyikét. (Szputnyik típusú oltóanyag már nem áll rendelkezésre).

Az oltási akcióhéten azok is érkezhetnek időpontfoglalás nélkül a kórházi oltópontokra, akik a harmadik oltásukat szeretnék felvenni, mely mindenkinek ajánlott, aki elmúlt 18 éves és már több, mint 4 hónap eltelt a legutóbbi oltása óta.

Akik élni szeretnének az oltás felvételének lehetőségével, Zala megyében az alábbi oltási helyszínek valamelyikét kereshetik fel:

 

Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Hévíz  

8380 Hévíz, Dr. Schulhof Vilmos sétány 1.

 

Keszthelyi Kórház Keszthely 8360 Keszthely, Ady Endre utca 2.
Kanizsai Dorottya Kórház Nagykanizsa 8800 Nagykanizsa, Szekeres József u. 2-8
Zala Megyei Szent Rafael Kórház Zalaegerszeg  

8900 Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós u. 1. (Rendelőintézet földszint)

 

Dr. Hetés Ferenc Szakorvosi Rendelőintézet Lenti 8960 Lenti, Kossuth Lajos út 10.

 

https://www.kormanyhivatal.hu/hu/hirek/jovo-heten-lesz-az-oltasi-akciohet

 

Forrás: Zala Megyei Kormányhivatal