Gonosz volt a főispán?

2024. 11 22. 08:38

Villabontás közben is kamerázni fogja majd magát?
Fotó: MTI/Kovács Attila

Most, hogy a Fővárosi Kormányhivatal bontási kötelezést adott ki Tordai Bence trükkösen épített II. kerületi családi házára, a Párbeszédből nyáron távozó politikus elárulta, hogy az egész mögött „egy végvergődésben lévő rendszert látunk, amely veszélyes manőverekre képes”. A Klubrádiónak nyilatkozó képviselő szerint ugyanis az ő jogkövető módon, jó szándékkal és tisztességesen megépített családi házát csak azért akarják lebontatni, mert „nem tetszik nekik a képem vagy a politikai tevékenységem, és ezt is megteheti a kormányhivatal, ha a vezetője, Sára Botond főispán, egy kellően bosszúszomjas, bukott fideszes politikus”. Hozzátette, ha a főispán akarata teljesül, családja hajléktalan lesz.

tovább olvasom...

Közel 800 hívás három hónap alatt

2024. 11 21. 09:26

Kitartó zaklató volt a pacsai férfi

Az ügyészség zaklatás vétsége miatt emelt vádat.
Fotó: Zalatáj

A 26 éves, Pacsán élő férfi 2022 augusztusától 2023. május végéig állt párkapcsolatban a sértett nővel, aki féltékeny természete miatt szakított a férfivel és közös otthonukból Zalaegerszegre, egy társasházi lakásba költözött.

tovább olvasom...

Egerszegiek a rövidpályás úszó OB-n

2024. 11 21. 08:46

Balról Nett Vivien, Németh Emília, Nagy Napsugár és Scheffer Eszter a Szerencsejáték Zrt. XX. úszó rövidpályás bajnokságán.

Kaposváron rendezték meg az úszók XX. Szerencsejáték Zrt. rövidpályás országos bajnokságát. Az ország legjobb versenyzőit felsorakoztató felnőtt mezőnyben a Zalaco-ZÚK négy úszója állt rajthoz, mindannyian valamely fiatalabb korosztályból „felfelé-vesenyezve”: Nett Vivien (2006), Scheffer Eszter (2007), Nagy Napsugár (2008) és Németh Emília (2009) személyében.

tovább olvasom...

A kaméleonoknak tükör, csörgősipka

2024. 11 21. 08:37

A rendszerváltás regénye – sok humorral

A feudálkommunista rendszer már nem működik, körvonalazódik viszont az új, vadkapitalista világ…
Fotó: Facebook

Sosem gondoltam volna, hogy olvasmányosan, sok-sok humorral is meg lehet írni a rendszerváltás regényét. Radosza Sándor legújabb munkája, a Szent Menyus Társaság az ékes cáfolat erre. A pedagógusból lett író úgy rajzol árnyalt képet zavaros közelmúltunkról, hogy egy szerelmi szál a vezető motívum, a korabeli közállapot – a lényeg – „csupán” háttér. Trükkös korról fortéllyal ír. 1989-ben, a rendszerváltás hajnalán játszódik a regény. Kopárdon vagyunk, egy képzeletbeli faluban, ahol a hajdani pártfunkcionáriusokból új kapitalistákká lett elvtársak a saját nevükre akarják íratni a téeszföldeket, a kiürült orosz laktanyát és minden létező és bekebelezhető ingót és ingatlant.

tovább olvasom...

Elásta az emberi maradványokat Zalaegerszegen

2024. 11 20. 10:34

Fotók: Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalai rendőrök befejezték a halált okozó testi sértés miatt folytatott nyomozást.

tovább olvasom...

A szurkolók támogatása növeli a motivációt

2024. 11 20. 09:10

Marco Rossi a magyar-német mérkőzésről

Marco Rossi megérdemeltnek nevezte a döntetlent.

Marco Rossi szövetségi kapitány megérdemeltnek nevezte a magyar labdarúgó-válogatott által elért 1-1-es döntetlent a csoportelső németek ellen a Nemzetek Ligája utolsó fordulójában.

tovább olvasom...

Üzentek a német szurkolók

2024. 11 20. 08:44

Köszönet Magyarországnak

A Hősök terén…

Nem akármilyen gesztusnak lehettek a tanúi a járókelők kedden Budapesten.

tovább olvasom...

Hídsors…

2024. 11 20. 08:18

Ha beszélni tudnának a kőoroszlánok…
Fotó: MTI

Mintha átok ülne rajta, botrányok sora fűződik a ma százhetvenöt esztendős Lánchídhoz, a főváros ékkövéhez. Hányattatott históriája regénybe illő. Kezdődött azzal, hogy megálmodója és mecénása, gróf Széchenyi István – bár megélte a híd átadását – sosem mehetett át rajta, szegény. (Ellenben 1848 nyarán, az építkezés legvégén, amikor az utolsó beemelendő elemet tartó csigasor vonólánca a munkahíddal együtt leszakadt, kis híján maga is odaveszett; sokadmagával a hömpölygő folyóba zuhant.) A gondviselés vérforraló grimasza, hogy a csodás alkotást – Clark Ádám skót mérnök munkáját – 1849. november 20-án az a Julius Haynau osztrák táborszernagy avatta fel, aki pár héttel korábban Aradon még bitókat ácsoltatott elbukott szabadságharcunk hőseinek. (Az első lovas kocsi, amely 1849. január 1-jén átment a még át nem adott hídon, a Szent Koronát menekítette Debrecenbe az érkező Windischgratz seregei elől.) Száz évre rá, 1949-ben, a világháborúban lebombázott híd újjáépített változatának átadóünnepén egy másik szörnyeteg, Rákosi Mátyás mondta az avatóbeszédet. (A jelen is méltatlan a csodálatos Duna-hídhoz – tavalyi felújítása eltapsolt fővárosi milliárdokról szólt.)

tovább olvasom...

A Bursa Hungarica Zalalövőn

2024. 11 19. 10:30

 

tovább olvasom...

Böffentenek és szellentenek

2024. 11 19. 09:05

Visszaeső tehenek

A hülyeséget kellene megadóztatni… A tehenek véleményét még nem ismerjük.
Fotó: Facebook

Dánia 2030-tól megadóztatja az állattenyésztőket a „böfögő és bélgázképző szarvasmarháik által kibocsátott üvegházhatású gázok után”. A skandináv állam vezetése megelégelte, hogy a hatmilliós országban mintegy másfél millió tehén folytat – visszaesőként – klímakárosító metántermelést. Elég volt! A kabinet úgy ítélte meg, hogy a rengeteg tehénkárosanyag-kibocsátás veszélyezteti a dán lakosság – sőt az egész emberiség – egészségét. Meglepő módon a megadóztatott gazdák lelkesen támogatták a kezdeményezést.

tovább olvasom...

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176
177
178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 299 300 301 302 303 304 305 306 307 308 309 310 311 312 313 314 315 316 317 318 319 320 321 322 323 324 325 326 327 328 329 330 331 332 333 334 335 336 337 338 339 340 341 342 343 344 345 346 347 348 349 350 351 352 353 354 355 356 357 358 359 360 361 362 363 364 365 366 367 368 369 370 371 372 373 374 375 376 377 378 379 380 381 382 383 384 385 386 387 388 389 390 391 392 393 394 395 396 397 398 399 400 401 402 403 404 405 406 407 408 409 410 411 412 413 414 415 416 417 418 419 420 421 422 423 424 425 426 427 428 429 430 431 432 433 434 435 436 437 438 439 440 441 442 443 444 445 446 447 448 449 450 451 452 453 454 455 456 457 458 459 460 461 462 463 464 465 466 467 468 469 470 471 472 473 474 475 476 477 478 479 480 481 482 483 484 485 486 487 488 489 490 491 492 493 494 495 496 497 498 499 500 501 502 503 504 505 506 507 508 509 510 511 512 513 514 515 516 517 518 519 520 521