Sötét felhők gyülekeznek a bankvilág felett

2023. 03 23. 09:36

Boros Imre szerint Magyarország eddig jól állta a sarat

A közgazdászt nem érte váratlanul, hogy a betétesek idegesek lettek és elkezdték kivenni a pénzüket.
Fotó: MH Archívum

Boros Imre közgazdász úgy véli, hogy sok jóra nem számíthatunk amennyiben az idei év is olyan lesz, mint az előző.

tovább olvasom...

Folytatódott a tárgyalás a Czeglédy-ügyben

2023. 03 23. 09:22

Védők sora cincálta, de rendíthetetlenül kitart terhelő vallomásai mellett a Czeglédy-ügy koronatanúja

Czeglédy Csabát az Ördög ügyvédje-ügyben első fokon már elítélték.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Négy hónap szünet után folytatódott március 21.-én, kedden a Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás vádjával zajló büntetőper a Kecskeméti Törvényszéken. A reggeltől késő délutánig tartó tárgyaláson a vádlott és védőik kérdezhették azt a koronatanút, aki korábban maga is az ügy terheltje volt, a vádhatósággal egyezséget kötött, beismerő vallomást tett és már le is ülte a rá kirótt büntetést – ezért van most már csak tanú státusza az ügyben.

tovább olvasom...

Lehűtené a kormányt az obsitos diplomata

2023. 03 23. 08:47

Prőhle Gergely bölcseleteit hallgatva Kovács László exkülügyminiszter – a baloldalon kőbe vésett – szavai figyelmeztetnek: „Merjünk kicsik lenni!”
Fotó: MTI/Czimbal Gyula

Ismerős módszer odaát: bukott, lefokozott vagy csak megsértődött egykori jobboldali politikusokat keres meg az ellenzéki sajtó, mondanák el, ­miért rossz az, amit az Orbán-kabinet tesz. Különösen nógatni sem kell a Pálinkás Józsefeket, Jeszenszky Gézákat, Bod Péter Ákosokat, készségesen kötélnek állnak.

tovább olvasom...

Találják meg Zala vármegyében életpályájukat

2023. 03 23. 08:36

A pályaválasztási program nyereményátadó ünnepsége a Megyeházán

Dr. Sifter Rózsa főispán a díjazott diákokkal.

A Zala Vármegyei Kormányhivatal Pályaválasztási Programjához kapcsolódó nyereményjáték nyereményátadó ünnepségére került sor a Megyeháza Deák Ferenc termében március 22-én.

tovább olvasom...

Novák Katalin: a magyar ember segít, ha baj van

2023. 03 23. 08:18

Novák Katalin köszönti a Karitatív Tanács szervezeteinek vezetőit és az ukrajnai menekülteket.
Fotó: Novák Katalin FB-oldala

A magyar ember segít, ha baj van, s most egyszerre kell támogatnunk az orosz-ukrán háború elől menekülőket és az ott maradtakat – mondta Novák Katalin köztársasági elnök, aki a Karitatív Tanács szervezeteinek vezetőit, ukrajnai menekülteket, köztük gyermekeket fogadott szerdán a Sándor-palotában Budapesten.

tovább olvasom...

Tanulmány a nőkről

2023. 03 22. 11:01

Bemutató a Hevesi Sándor Színházban

Kovács Virág (elöl, b) Egri Péterné, Zsuzsa, Kovács Martin (b2) Egri Péter, Gergely Róbert (k), az író, Dura Veronika (j3) dr. Képes Vera, Támadi Anita (j2) Balogh Sándorné, Éva és Ticz András (j) Balogh Sándor szerepében.

Március 24-én, pénteken mutatják be a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban Gyárfás Miklós-Szabó Tamás Tanulmány a nőkről című zenés színdarabját Besenczi Árpád rendezésében. A felvételek  a próbán készültek.

tovább olvasom...

Szabálysértési eljárás ZTE-szurkolók ellen

2023. 03 22. 10:46

2023. február 20-án este a ZTE-stadionnál emlékeztek Lendvai Miklósra, a klub egykori játékosára, a váratlanul, tragikus körülmények között elhunyt 23-szoros válogatott labdarúgóra.
Fotó: ZTE 1920 FB-oldala

A Zalatáj értesülése szerint a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon szabálysértési eljárás indult a Lendvai Miklós halálát követő, a ZTE-stadionnál tartott megemlékezésen használt pirotechnikai eszközök használata miatt.

tovább olvasom...

Az árnyékkormány az egyetlen remény ebben az árnyékvilágban

2023. 03 22. 09:01

Rónai atléta ma már fejből putyinozik.
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Putyin pártolásával Orbán kiírja Magyarországot a civilizált világból, bebetonozza hazánk elszigeteltségét az Európai Unióban, így tovább csökkenti annak esélyét, hogy valaha is megérkezzenek Magyarországra az uniós pénzek” – tájékoztatta kedves mindnyájunkat egy MTI–OS-közleményben Rónai Sándor, a DK uniós képviselője.

tovább olvasom...

Novák Katalin látogatása a Magyar Nemzeti Levéltárban

2023. 03 22. 08:47

A levéltárak a magyar családok, és ezen keresztül az egész nemzet emlékét őrzik

Novák Katalin köztársasági elnök (b4) az alapításának 300. évfordulóját ünneplő Magyar Nemzeti Levéltárban tett látogatásán 2023. március 21-én. Mellette Szabó Csaba főigazgató (b2), Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár (b3) és Rácz György főlevéltáros, tudományos igazgató-helyettes (b5).

A levéltárak a magyar családok, és ezen keresztül az egész nemzet emlékezetét őrzik – mondta Novák Katalin köztársasági elnök kedden az alapításának 300. évfordulóját ünneplő Magyar Nemzeti Levéltárban Budapesten.

tovább olvasom...

Be lehet vinni a történelmi Magyarországot ábrázoló molinókat a válogatott meccseire

2023. 03 22. 08:26

Immár bevihető a stadionba a Nagy-Magyarország határait ábrázoló zászló.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) engedélyezte a történelmi Magyarország térképét ábrázoló molinók bevitelét a válogatott mérkőzéseire.

tovább olvasom...

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256
257
258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 299 300 301 302 303 304 305 306 307 308 309 310 311 312 313 314 315 316 317 318 319 320 321 322 323 324 325 326 327 328 329 330 331 332 333 334 335 336 337 338 339 340 341 342 343 344 345 346 347 348 349 350 351 352 353 354 355 356 357 358 359 360 361 362 363 364 365 366 367 368 369 370 371 372 373 374 375 376 377 378 379 380 381 382 383 384 385 386 387 388 389 390 391 392 393 394 395 396 397 398 399 400 401 402 403 404 405 406 407 408