Karácsonyra készülve

2021. 11 26. 10:13

Termelői vásár Zalaegerszegen

Pácsonyi Imre és Nikitscher Bernadette adott tájékoztatást.

Helyi termékek karácsonyi vásárára várják az érdeklődőket december 10-11-én Zalaegerszegen. November 25-én, csütörtökön a vásár helyszínén, a Göcsej Tudásközpont – Helyi Termék Piacnál beszélt a részletekről Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke és Nikitscher Bernadette, a Göcseji Kézműves Egyesület elnöke. A rendezvényre a „Zalai Innovatív Foglalkoztatási Paktum Megvalósítása” kiemelt projekt (TOP-5.1.1-15-ZA1-2016-00001) keretében kerül sor.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Zalai Innovatív Foglalkoztatási Paktum elsődleges célja a zalai álláskeresők munkához jutásának támogatása, emellett a pályázati kiírás által nyújtott lehetőséggel élve a projektet megvalósító konzorcium vezetőjeként a Zala Megyei Önkormányzat vállalta helyi termék értékesítési akciók szervezését is.

Az értékesítési akciók legfőbb célja a tudatos térségi és helyi termék fogyasztás és vásárlás ösztönzése, melynek érdekében 2019 és 2021 között 20 alkalmas rendezvénysorozat került megszervezésre a megye számos településén. A rendezvénysorozat zárásaként 2021. december 10-én és 11-én Zalaegerszegen kerül megszervezésre a Helyi Termék Karácsonyi Vásár, a kétnapos rendezvény keretében minimum 30 zalai helyi termelő és 15 zalai kézműves bemutatkozására nyílik lehetőség.

A vásár szervezésének jogát pályázat útján a Göcseji Kézműves Egyesület nyerte el. Az egyesület célja a térség kézműves hagyományainak ápolása és átörökítése, tagjai kézművesek és kézműves élelmiszereket előállító kistermelők.

A Göcsej Tudásközpont – Helyi Termék Piac a Munkácsy utcából nézve…
Fotók: Zalatáj

A vásár a zalai termelők és kézművesek széles termékválasztékával várja az érdeklődőket. A vásárlók az ünnepi asztalra kerülő zöldség- és gyümölcskészítményeket, tejtermékeket vagy húsárut ugyanúgy megvásárolhatják, mint a természetes anyagokból készülő karácsonyi dekorációt vagy a karácsonyfa alá kerülő kézműves ajándékokat.

A szervezők igazi, hagyományos vásári hangulat kialakítására törekednek, ahol a látogatókat a termelők finomságaiból készült termékkóstoló várja, a gyerekeket pedig népi játszóház szórakoztatja. Az egyesület tervezi, hogy a jövőben rendszeresen szervez majd hasonló vásárokat a Göcseji Tudásközpont – Helyi Termék Piac területén.

A vásár célja a tudatos térségi és helyi termék fogyasztás és vásárlás ösztönzésén túl, a termelők és kézművesek körében a Zalai Helyi Termék Kataszter népszerűsítése.