Üzenet egykori diákvárosomnak (7.)

Most is szeretek Nagykanizsa belvárosában sétálgatni. Diákkoromban ez az érzés talán még erősebb volt. Mert kétségtelen, hogy a polgári miliő itt még mindig jobban tetten érhető, mint Zalaegerszegen. De ez csak a háttér, az építészeti emlék, mert a tartalom már megváltozott. Sajnos. Bárcsak párhuzamosan fejlődne a két város. A megye is nyerne vele.

Egykor a Centrál Szálloda mellett volt a távolsági buszmegálló, ahol előszeretettel portyáztunk fiú osztálytársaimmal. A vidékről bejáró landleros és kerista lányok „terepe” is volt ez a vidék, járatukra várva. Egyik barátunk – aki a lányok kedvence volt – egyszer az előttünk haladó lánytrió középső tagját megszólítván Arany Jánost hívta segítségül: „Mint komor bikáé, olyan a járása”. A leány – bizonyára nem volt gondja a magyar érettségin – mosolyogva visszaszólt, természetesen Arany Jánost idézve: „Szép öcsém, be nagy kár, Hogy apád paraszt volt s te is az maradtál.”

Farkas Dezső osztálytársunk, barátunk nevéhez fűződik egy sokkal fontosabb emlék. Ami még most is élénken él bennünk… S köszönjük neki. Minden a laboratóriumi gyakorlatok alatt kezdődött egy-egy hosszabb időt igénylő kémiai művelet, reakció alatt. Voltunk néhányan az osztályban, akiknek némi közük volt már korábban is a focihoz. Farkas Dezső már akkor figyelte az angol élvonalbeli bajnokságot, s nagy rajongója volt az Arsenalnak. Béres Gyulával, Haszon Jánossal, a kanizsai társakkal szövetkezve megalakult a kanizsai Arsenal, a „vidékiekkel” kiegészülve: Reicher Zoltán Tótszerdahelyről, Menegáti Károly Kötcséről, Kovács Lajos Zalaszentbalázsról, Vörös Tibor Becsvölgyéről, Jordán Árpád Tófejről, Kovács Károly Letenyéről, és jómagam Zalaegerszegről.

Ez az osztályválogatott kihívásos mérkőzésen legyőzte a Zsigmondy Vilmos Kőolajbányászati és Mélyfúróipari Technikum válogatottját, ezzel sok-sok éves sorozatát szakította meg a társtechnikumnak. Hiszik vagy nem, többen látták ezt a mérkőzést, mint sok NB I-es találkozót napjainkban.

S nem ez volt a csúcs. A dr. Mező Ferenc gimnázium csapata akkor külön kategóriát jelentett Soós István, az Olajbányász és a ZTE későbbi kiváló válogatott labdarúgójának vezérletével. Amolyan városi döntőnek számított a Winkler Lajos Vegyipari Technikum III. d. osztálya, vagyis a kanizsai Arsenal és Soós Istvánék iskolaválogatottja közötti mérkőzés. Mi győztünk 1-0-ra. S erre a találkozóra „Cuki”, vagyis Soós István is emlékszik még.

Utólag is köszönet leány osztálytársainknak, akik ott szurkoltak a pálya szélén mérkőzéseinken, s ráhímezték a mezünkre az Arsenal emblematikus címerét, az ágyút.

Maradjuk a focinál! Magasabb szinten. A ZTE már NB I B-s csapatként a Magyar Népköztársasági Kupa keretében szerepelt 1969-ben Kiskanizsán a Sáska-Petőfi ellen. Mi, egerszegi kollégisták zöld-fehér lobogókkal vonultunk ki a mérkőzésre (akkor még zöld-fehér volt az egerszegi klub színe – a szerk.). Szenvedett a ZTE, nehezen nyert     1-0-ra, s mi sem voltunk könnyű helyzetben: fiatalságunk, fürgébb lábaink mentettek meg bennünket a feldühödött szurkolók haragjától.

Ami késett, az nem múlott. Egy későbbi kiskanizsai Musztáng-bulin a pofonokat visszamenőleg is kiosztották. Ezúttal nem a foci volt a kiváltó ok. A zenekar tagjának barátnőjét nem kellett volna felkérni táncolni.

Persze nem csak a foci volt az egyedüli sportág, ami érdekelte osztálytársaimat. Nagy Károly tehetséges atléta, Kóbor Miklós (aki már sajnos nincs közöttünk) kiváló kosárlabdázó volt. S mindketten eminens tanulók, akik később nagyszerű szakmai karriert futottak be.

Ekler Elemér

(Folytatjuk)

Kanizsa és Egerszeg… (1.) (2021. 07. 09.)

Kanizsa és Egerszeg… (2.) (2021. 08. 10.)

Kanizsa és Egerszeg… (3.) (2021. 08. 27.)

Kanizsa és Egerszeg…(4.) (2021. 09. 15.)

Kanizsa és Egerszeg…(5) (2021.09.24.)

Kanizsa és Egerszeg…(6) (2021.10.08.)