Üzenet egykori diákvárosomnak (5.)

1968 januárja… Annak is az eleje. Ilyenkor sokan számvetést készítenek és fogadkoznak, hogy új életet kezdenek. Nekem eszembe sem jutott, hiszen benne voltam az új életben. Ötödik hónapja kanizsai diáknak mondhattam magam.

Ritkultak a hazautazások Egerszegre. Aggódó szüleimet azzal nyugtattam, hogy a Winkler Lajos Vegyipari Technikumban nem tréfálnak, aki nem felel meg a követelményeknek, annak kiteszik a szűrét.

S ezzel nem is füllentettem nagyot, hiszen a mi osztályunkból, az I. D-ből is maradtak ki egykori osztálytársak. Volt, aki nem bírta a tempót, akadt, aki rájött, hogy a vegyészet nem az ő világa.

Tehát nem volt lelkiismeretfurdalásom. A hazautazások ritkulásának oka azonban nem az iskolai tehertétel volt. Inkább a barátok, az új környezet. Most, ennyi év távlatából visszagondolva úgy érzem, hogy megcsaltam szülővárosomat, Zalaegerszeget. Nagykanizsa kedvéért.

A polgári város miliője rabul ejtett. Akkor, abban az életkorban, abban a helyzetben még nem éreztem – nem is érezhettem –, hogy a politikában – még a kádári szocializmus korában is – történhetnek érdekes változások. Pedig fontos állomáshoz érkezett a helyi, a megyei politika. S főleg Nagykanizsáé, Zalaegerszegé.

A megyeszékhely fejlesztési terveiről Szigeti István, a városi tanács akkori főmérnöke a Zalai Hírlap 1968 január ötödikén megjelent számában elmondta, hogy a korábbinál jelentősebb városfejlesztéssel számolnak, több forrás jut erre. Számos tömbház, családi ház építése kezdődik, jelentős közműépítésre kerül sor, Landorhegyen étterem és cukrászda, MÜM iskola, új szakközépiskola épül. Zalaegerszeg lakossága 1970-ben várhatóan 40 ezer, 1980-ban 50-55 ezer lesz.

Nagykanizsán a Nagykanizsai Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet igazgatósági elnöke, Bakonyi István úgy nyilatkozott a megyei napilapnak, hogy felépítik a Somogyi úti nagyáruházat (Dél-Zala Áruház), a 7-es út mellett vendéglőt és cukrászdát építenek (Kanizsa Étterem) és a palini városrészben lévő húsüzemben új gépsort helyeznek üzembe.

A két koncepció között van némi különbség. Akkor még nem tudhattam, hogy ekkor kezdődött a két város közötti „kiegyenlítődés” folyamata. Most már könnyű dolgom van, ennyi év után. Az eltelt idő, a történések egyértelmű magyarázatot adnak arra, hogy miként fordult át a két város pozíciója.

Én ebből még semmit sem érzékeltem akkor. Sokkal inkább az érdekelt, hogy mi lesz a zalai focival. Az NB II jelentette a legmagasabb osztályt az érintett csapatok számára. A ZTE-nél két jelentős igazolást jelentettek be: Vörös István, a Zalaegerszegi Dózsa volt labdarúgója az NB I-es Komlóból, Tóth (Lutya) József Debrecenből visszaigazolt az egerszegi csapathoz.

A Nagykanizsai Olajbányásznál kicsi volt a mozgás. A Zalaegerszegi Dózsánál a bevonulásokat várták, az újonc Nagykanizsai VTE-nél még kialakulatlan volt a helyzet – írta a Zalai Hírlap 1968 január negyediki száma.

Mi pedig éltük gondtalan diáknapjainkat a Winkler Lajos Vegyipari Technikumban és a Zrínyi Miklós Fiúkollégiumban, ott, az Olajbányász pálya mellett. Ne feledkezzünk el azokról sem, akik a „főnökeink” voltak. A technikumot akkor Pervein Tibor igazgató vezette, helyettese Meixner Béláné és Cserfalvi József volt. A laboratóriumot megfellebbezhetetlen tekintéllyel Küronya István irányította. A kollégium igazgatóját Németh Lászlónak hívták, akit mi, diákok egymás között csak Seriffnek hívtunk. Amikor a tanulószobában a padomba belevéstem a ZTE és az FTC felíratot, Kanizsára rendelte asztalosmester édesapámat. Csak annyit mondott neki, hogy a javítás az ő dolga. „sliffentyű” fiáról egy rossz szót sem szólt. Édesapám nem volt ilyen szűkszavú és nyugodt, amikor beszélt velem.

Ekler Elemér

Kanizsa és Egerszeg… (1.) (2021. 07. 09.)

Kanizsa és Egerszeg… (2.) (2021. 08. 10.)

Kanizsa és Egerszeg… (3.) (2021. 08. 27.)

Kanizsa és Egerszeg…(4.) (2021. 09. 15.)