Tornacsarnokot avattak a megyeszékhelyi Dózsa-iskolában
Falubuszt adtak át Dötkön
Nincs magyar jövő magyar vidék nélkül

Gaal Gergely (b), Takácsné Martincsevics Veronika (k) és Nagy Bálint, a falugondnoki busz átadóünnepségén.
A magyar jövő elképzelhetetlen a magyar vidék nélkül, a települések és az ott élők megerősítésére szolgál a Magyar Falu Program (MFP) – jelentette ki a Miniszterelnökség helyi szintű és hazai forrásból megvalósuló településfejlesztési programok összehangolásáért és népszerűsítésért felelős miniszteri biztosa hétfőn a Zala megyei Dötkön.
Igazi menekültek
Szeretni bölcsen a hazát

Márki-Zay Péter magyar katonákat küldene Ukrajnába. Ő az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Szívszorító képsorokra ébredt csütörtökön a világ. Minden remény odalett, hogy az orosz agresszió elkerülhető a szuverén Ukrajnával szemben. Szörnyű, ami történik, szörnyű minden civil haláleset, szörnyű a fenyegetettség. S rettenetes, hogy a kárpátaljai magyarok a szomszéd megyéből fegyverropogást hallanak, a túlélők számára is örök trauma ez. Az is érthető, természetes emberi reflex, hogy az ember szolidaritását fejezi ki a megtámadottakkal szemben. A rászoruló embereken való segítség cselekvő gesztusa pedig kötelező. A Kárpátaljáról érkezőknek vendéghajlékot kell adni.







