Előtérben a zalaegerszegi Hiúzok
Kiemelt illetménnyel toboroz legénységet a honvédség a Lynx-zászlóaljba

A csúcstechnológiát jelentő harcjármű magyarországi gyártása Zalaegerszegen történik.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Kiemelt, bruttó 737 ezer forintos illetménnyel toboroz legénységet a Lynx, azaz Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba a Magyar Honvédség – mondta Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese az M1 aktuális csatornán kedden.
Tettenérték az orvhalászt Murakeresztúrnál
Karigeri megvilágosodása
A dackorszak vége?

Karácsony Gergely a sikervonatra próbál felcsimpaszkodni. Jobbján a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke, Sebastian Coe.
Forrás: Facebook
Az ellenzék sportos dackorszaka a 2017-es vizes világbajnokság idején kezdődött, amikor az LMP akkori két társelnöke, Hadházy Ákos és Szél Bernadett közleményben jelentette be: nem vesznek részt az esemény megnyitóján, mert nem kívánják arcukat adni egy „sokszorosan túlárazott projekt pazarló nyitórendezvényéhez”. Mintha bárkit is érdekelt volna, elmennek-e vagy maradnak az ülepükön.
Csesztregen lopott a litván férfi
Jótékonysági vadfőző verseny Zalaegerszegen
A kórház javára főztek
Mária országa

A Városligetben álló Regnum Marianum-templom teljes pompájában, mielőtt 1951. szeptember 23-án felrobbantották.
Fotó: Fortepan/Ted Grauthoff
Ma, Nagyboldogasszony napján, Szent István közelgő ünnepére készülve hívő magyar ember nem feledkezik meg védőszentje, Szűz Mária haláláról és mennybevételéről. Vigyáz rá, őrzi emlékét, ahogyan Mária óvja évezrede ezt a reá bízott, csöppnyi hazát és a nemzetet. Hányattatott lelkünknek is kell, hogy újra beléhasítson a végtelen érzés: Mária országa a mi hazánk.






