Vadpörkölt- és borfesztivál Zalaegerszegen
Kábítószer-kereskedelem miatt őrizetben a szentpéterúri pár
„Szent László csodát tett”
A gyűrűsi lólopás (4.)
A henyehegyi búcsúi szentmise
Államalapító királyunkra emlékezünk

A henyehegyi Szent István királyról elnevezett kápolnánál augusztus 20-án, délelőtt 11 órai kezdettel kezdődik a mise.
Bár korábban egy-két alkalommal eltértek az eredeti időponttól, de már tavaly is a megszokott, délelőtt 11 órai kezdettel került sor a Henyehegyen található Szent István király kápolnánál az ünnepi tábori szentmisére.
„Ezeknek még a Frédi-Béni autó sem lenne jó…”
Jajszó a hordóról

Varga Zoltán ébren tartja a szavazóbázist adó lumpenproletariátus balhékészletét.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Ahogyan az várható volt, a Demokratikus Koalíció nehezményezi, hogy a világ legnagyobb kínai akkumulátorgyára hamarosan Debrecenben is üzemet épít. A párt ellenérzéseinek Varga Zoltán, a felekezet hordószónoka adott hangot közösségi kórlapján. (Varga honatya volt az, aki néhány éve az Országgyűlés plenáris ülésén egy horganyzott ereszcsatornával a hóna alatt jelent meg, amit a kormányt ótvaroló felszólalása végén diadalittasan a magasba emelt. Festő ecsetjére kívánkozott.)