Cannabis ültetvény a lenti hegyen
Az MSZP „árulója” látta a jövőt ? (2.)

2014 óta sok víz lefolyt a folyón, az idő láthatóan Koltai Tibort igazolta az ellenzéki összefogás jövőjét illetően.
Ifj. Koltai Tibor eredeti szándékát megváltoztatva mégsem indul Zalaegerszegen a polgármester-választáson. Ennek okairól kezdtünk beszélgetni cikkünk első részében. Véleménye szerint Keresztes Csaba, a Demokratikus Koalíció helyi vezetője meglepő lépésre szánta el magát azzal, hogy a Momentummal „Szövetségben Zalaegerszegért” elnevezéssel választási együttműködésre lépett, ami egyértelműen az ellenzék megosztását jelenti.
A jubiláló Csány-technikum példája
Major Veronika két aranya
Ez egy újabb ötös bizonyítvány
Iskolagyümölcs program Zalában
Dr. Tuzson Bence zalaegerszegi látogatása
Muraszemenye után Zalaegerszegen
A kormányhivatal munkatársai fogtak össze

Jobbról Németh Gábor önkormányzati képviselő, Zimborás Béla, Keszei Erika, Vigh László, dr. Sifter Rózsa, dr. Koczka Csaba, a Zalaegerszegi Járási Hivatal vezetője.
2024. április 4-én csütörtökön adtak át Zalaegerszegen a pózvai Gondoskodás Integrált Szociális Intézmény lakói számára a színes papírokból, festékekből, ceruzákból és zsírkrétákból álló adományt. A rajzeszközök fedezetét a Zala Vármegyei Kormányhivatal munkatársai biztosították magánadományaikból.







