Szózat a csüggedő nemzethez
Kékcédulás vörösök

Megemlékező a Terror Háza Múzeum Hősök Falánál a kommunizmus áldozatainak emléknapján, 2023. február 25-én.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
1947-ben ezen a napon – augusztus 31-én – tartották Magyarországon az utóbb „kékcédulásra” keresztelt választási komédiát. Ekkorra már egyértelművé lett: a kommunisták törvényes úton képtelenek megszerezni a hatalmat.
Orbán Viktor: mielőbbi békére van szükség Ukrajnában
Leleplezett miniszterelnök

Főpolgármester nyelvtudás és jogosítvány nélkül… A méhlegelőkhöz viszont ért.
Fotó: Deák Dániel Facebook-oldala
Kétségkívül hangos sikerrel rendeztük meg az atlétikai világbajnokságot, írja a Népszava. A szervezés, a stadion, az infrastruktúra pompásan vizsgázott, zökkenőmentesen zajlottak a versenyek.
Egy dalnok a hegyről

Lassan túltehetné magát kormányzásának borzalmas következményein. Az országnak már sikerült.
Fotó: Kurucz Árpád
A politikus Gyurcsány Ferenc mellett nemrég megjelent kettőslátásban szenvedő énje, a húrokat pengető, Parnasszusra igyekvő Gyurcsány Ferenc is. A dalnok. Egyik első zsengéjében arról szavalt, hogy híveinek dolguk van. „Érteni, elfogadni emberi létünk egyediségét, az egyes ember megismételhetetlenségét, ezért az élet mindenekfelettiségét, küzdeni azzal, azokkal, akik ezt irgalmasság helyett az kisajátító önzés magán- vagy közéleti útjára lépnek.”
Cigándra utazik a címvédő ZTE FC
Közutasok bábáskodtak egy tehén ellésénél
„Tanár úr”

Egyként lélegzett fel néző és szerkesztőség, amikor végre kívülről csukta be a stúdió ajtaját.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Ezúttal Apáti Bence publicistába, a Budapesti Operettszínház balettigazgatójába szállt bele a szakmai elfekvőben heverő Havas Henrik: „még részegen se tudnék annyi hülyeséget összehordani, ami a Hír TV-ben kívánatos. Egyébként magam helyett mindenkinek ajánlom Apáti Bencét, a rúdtáncost!” – írja közösségi oldalán a kétségbeejtő ember. A „Tanár úr”. Hogy miért éppen Apátin keresett fogást az egykori Heti hetes-sztár? Az se kizárt, azért, mert még mindig nem tudja feldolgozni Apáti egyik évekkel ezelőtti tudósítását, amely Vona Gábor Havas Henrikkel készített interjújáról szólt. Ebből idézek: „Havas elmondja Havasról, mekkora császár is volt ő, és hogy lényegében pontosan akkor halt meg a szakma, amikor kirúgták az ATV-ből. A Tanár úr természetesen mindenkit ismert, a Tanár urat mindenki szerette, valamint tisztelte. És nem volt olyan politikus, akivel ne haverkodott volna össze, akivel ne lett volna pertuban, és aki ne kérte volna ki a tanácsait […]”
Együttműködés a pécsi tudományegyetem és a Balance Medical Center között

A kutatás és oktatás megvalósítására legalább két év áll rendelkezésre.
Fotó: Zala Vármegyei Önkormányzat
A Lenti Egészségközpont a Pécsi Tudományegyetemmel és a Grazi Károly-Ferenc Egyetemmel közösen, egy határon átnyúló osztrák-magyar pályázat keretében működik együtt, ahol a két egyetem tudásbázisa és a Balance Medical Center kiváló munkatársai a biztosíték arra, hogy mások számára is példaértékű együttműködés jöjjön létre. Ehhez jellegű szakmai hátteret a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház nyújtja – tájékoztatott dr. Pál Attila, a Zala Vármegyei Közgyűlés elnöke.