Kórus alakult, orgonát szenteltek Nován

2023. 12 21. 10:50

Megtelt a novai templom.

Koncert várta az érdeklődőket advent harmadik vasárnapján Nován a Nagy Boldogasszony-templomba. Nagy Tamás plébános szólt az ünnepről, majd megszentelte a templom új orgonáját. A régi orgona az elmúlt év végén elromlott, megjavítani nem sikerült, ezért új hangszert vásárolt a plébánia.

tovább olvasom...

Elaludt a szolgálatban Felsőrajkon, álltak a vonatok

2023. 12 21. 10:01

Egy liter vodka volt az altató

A végzés jogerős.

A Zalaegerszegi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a vasúti dolgozónak az ügyében, aki karácsonyi szolgálati ideje alatt úgy lerészegedett, hogy nem volt képes fogadni az érkező vonatokat.

tovább olvasom...

Négyszer is elkapták a nagyrécsei férfit

2023. 12 21. 09:49

Jogosítvány nélkül, ittasan, eltiltás hatálya alatt

A 45 éves nagyrécsei, vezetői engedéllyel nem rendelkező férfit a bíróság 2022 decemberében 2024 márciusáig eltiltotta a vezetéstől, ennek ellenére 2023. január 13-án Galambokon ittas állapotban vezetett amikor rendőri ellenőrzés alá vonták. Az ellenőrzés során az is kiderült, hogy a vádlott által vezetett személygépkocsin elhelyezett rendszám egy másik személygépkocsira lett kiadva.

tovább olvasom...

Barlangrajzok

2023. 12 21. 08:45

Pápai Gábor karikaturista, a Népszava munkatársa átveszi Kránitz Lászlótól, az MSZP pártalapítványa, a Szabad Sajtó Alapítvány elnökétől, és Tóbiás Józseftől, az MSZP elnökétől a Szabad Sajtó-díjat Budapesten, a Danubius Hotel Flamencóban 2015. március 14-én.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Azok a rajzai a legnépszerűbbek, amelyekkel a jelenlegi rendszert, elsősorban Orbán Viktort támadja, magyarázza Pápai Gábor, a Népszava karikaturistája a KlikkTV Tíz című műsorában. „Alacsonyabb szinten”, mondja, előfordulnak felháborodások, de a miniszterelnök még nem rea­gált.

tovább olvasom...

Orbán Viktor: reális célkitűzés, hogy 2024-ben meginduljon a gazdasági növekedés

2023. 12 21. 08:30

Orbán Viktor miniszterelnök (j) interjút ad Gönczi Gábor műsorvezetőnek a TV2 stúdiójában 2023. december 20-án.

2024-re nézve reális célkitűzés, hogy a gazdasági növekedés meginduljon – mondta a miniszterelnök szerdán a TV2 Tények című műsorának adott interjúban. Orbán Viktor azt is hangsúlyozta, hogy Ukrajna pénzügyi támogatását az uniós költségvetésen kívül kell megoldani, máskülönben a tagok, köztük Magyarország is, kárvallottjai lesznek az ország megsegítésének.

tovább olvasom...

Felfüggesztett börtönre ítéltek egy hálapénzt kérő orvost és asszisztensét Zalaegerszegen

2023. 12 21. 08:10

A kórház rendelőjét használták. Az ítélet nem jogerős.

Jelentős pénzbüntetésre, felfüggesztett börtönre és foglalkozástól eltiltásra ítélte szerdán nem jogerősen a Zalaegerszegi Törvényszék azt a szülészorvost, aki a magánpraxisában kezelt betegeit a kórházban is pénzért látta el asszisztensével.

tovább olvasom...

Gáz (nem) volt Pacsán

2023. 12 20. 13:22

Közérdekű üzem működésének megzavarása miatt nyomoz a rendőrség

A fotó illusztráció

Minap Pacsán a gázfogadó-telepen elzárták a kimenő vezeték tolózárját. Ezért több, mint 400 fogyasztónál átmenetileg nem volt szolgáltatás. Az eset után – közérdekű üzem működésének megzavarása miatt – feljelentést tettek a rendőrségen.

tovább olvasom...

Mikrofonerdő? Ugyan már!

2023. 12 20. 08:29

Karácsony Gergely, az MSZP–Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje és Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke kezet fog a Válasszunk! 2018 (V18) fórumán a budapesti Benczúr szállodában 2018. április 4-én. Jobbra Balázs Péter, a V18 elnöke.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Derűs időtöltés a politikai elfekvőből visszanyöszörgő expolitikusok bölcsességeit hallgatni. Például a pártállami impexekben szocializálódott Balázs Péter exkülügyminiszterét, aki hetente tart fejtágító szemináriumot elvadult ellenzéki portálokon – minap a Hírklikknek adott interjújában a magyar külpolitika idei teljesítményét értékelte.

tovább olvasom...

Csak Zalaegerszegen lehet a szünetben…

2023. 12 20. 08:16

Intézze el ügyeit az igazgatási szünet előtt!

A Kossuth utcai kormányablak tart nyitva.
Fotó: Nátrán Péter

Javasolt a kormányablakokban és kormányhivatali ügyfélszolgálatokon még december 22. előtt elintézni az előre tervezhető ügyeket. A december 27-29. közötti igazgatási szünet alatt korlátozott, 9-14 óra közötti nyitvatartással országszerte 22 kormányablak fogadja az ügyfeleket.

tovább olvasom...

Zalaegerszeget is bekapcsolja a magyar autópálya-hálózatba az M76-os

2023. 12 20. 08:13

Folytatódik a beruházás.
Fotó: MTI

Zalaegerszeget is bekapcsolja a magyar autópálya-hálózatba az M76-os gyorsforgalmi út, amely nem a legdrágább autópálya lesz Magyarországon, hanem az eddigi legnehezebb domborzati viszonyok között megépülő, legkorszerűbb hazai gyorsforgalmi útszakasz – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) az MTI-vel.

tovább olvasom...

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161
162
163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 299 300 301 302 303 304 305 306 307 308 309 310 311 312 313 314 315 316 317 318 319 320 321 322 323 324 325 326 327 328 329 330 331 332 333 334 335 336 337 338 339 340 341 342 343 344 345 346 347 348 349 350 351 352 353 354 355 356 357 358 359 360 361 362 363 364 365 366 367 368 369 370 371 372 373 374 375 376 377 378 379 380 381 382 383 384 385 386 387 388 389 390 391 392 393 394 395 396 397 398 399 400 401 402 403 404 405 406 407 408