Péntek esti Újpest-ZTE összecsapás
Jó ismerősük garázsát pakolták ki Lovásziban
Sok volt a csókos
Cigaretta- és alkoholcsempészek buktak le Zalában
A szalagkorlátnak ütközött az ittas hölgy
Geszti a jó ízlést siratja
– Ma is olvasom a híreket, de teljesen más alapállással, mint amikor régebben depis lettem tőlük – magyarázza a HVG riporterének Geszti Péter dalszövegíró, rapper, a szabad demokraták itt felejtett megmondóembere. (Egy kommentelő szerint „csasztuskagyártó vigéc”.) Tíz esztendeje a Hungarian in Europe című „kivándorlódalában” még azt üzente, ha idehaza nem találjuk meg boldogulásunkat, megleljük Európában, bár ott is hiányozni fog majd Magyarország a Túró Rudival és az Erős Pistával. Ma viszont Geszti már nem ítéli el még azokat sem, akik NER-es cégeknél dolgoznak. „Nem mindenki engedheti meg magának, hogy elvi alapon válogasson a munkahelyek között, senki nem fogja helyette kifizetni a gyerek oktatását. A forradalmárok rosszul keresnek, és magányosak szoktak lenni.”
Türelmetlen motoros „leckéztette meg” a szabályosan haladó sofőrt Zalában
Lendvai szószéke

Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke érkezik a párt választmányának ülésére Budapesten, a Villányi úti Konferenciaközpontban 2019. június 1-jén.
Fotó: MTI/Kovács Attila
Szocialista evangélium: húsvét örömére az MSZP hívőtagozata is feltámadni látszik. Erre utal Lendvai Ildikónak, a párt ciklusokon átívelő nagyasszonyának múlt csütörtöki Facebook-bejegyzése: „Keresztény kormányunknál senki sem ért jobban a húsvéti áhítat megalapozásához, nagycsütörtökön rabosították Iványi Gábort.”