Így rajzolják át Nyugat-Magyarország térképét
Két új sztráda, brutális pénzeső

Lázár János megerősítette: Zalaegerszeg autópályát kap, és nem is egy irányból.
Fotó: Lázár János/Facebook
Százmilliárdokból rajzolják újra Nyugat-Magyarország térképét: Szombathelytől Kőszegen át egészen az osztrák határig, sőt Zalaegerszeg felé is új sztrádák épülnek. Lázár János bejelentése szerint soha nem látott közlekedési és gazdasági ugrás jöhet a térségben a gyorsforgalmi út megvalósulásával. Aki itt él vagy dolgozik, annak teljesen megváltozik az élete – tette hozzá.
Százmilliárdok röpködnek, új utak épülnek, teljesen átalakul Kőszeg, Szombathely, Körmend és Zalaegerszeg környéke. Lázár János, építési és közlekedési miniszter bejelentette: jön az M87-es, négysávos főutak, osztrák határig futó gyorsforgalmi, és már készül a vadonatúj Zalaegerszeg–Szombathely autópálya is – közölte a Világgazdaság. Az M87-es gyorsforgalmi út tervezési szakasza lezárult. A Szombathelyt és Kőszeget összekötő, illetve az országhatárig vezető 16,3 kilométeres közlekedési folyosó a tervek szerint 2030 végére épülhet meg.
A miniszter a Facebookon, egy Nagy-Magyarország térkép előtt állva jelentette be:
- elindul az M87-es gyorsforgalmi út építése Szombathely és Kőszeg között,
- négysávosítják a teljes 87-es főutat egészen Körmendig.
Nem aprópénzről van szó:
- a Kőszeg–Szombathely közötti 17 kilométer 140–150 milliárd forintba kerül,
- a Szombathely–Körmend közötti 27 kilométer pedig mintegy 210 milliárdból valósul meg.
Ez együtt a 87-es főút teljes négysávosítását jelenti – amire a helyiek, a napi ingázók és a térség nagyipari szereplői évtizedek óta várnak.
A most véglegesített tervek szerint az M87-es:
- 16,3 kilométer hosszú,
- 2×2 sávos,
- 110 km/órás gyorsforgalmi út lesz, amely egészen az osztrák határig fut.
Nem állnak meg ennyinél, közölte Lázár János. Tájékoztatása szerint, épül egy 8,5 kilométeres új elkerülő, ami összeköti a 87-es és a 89-es főutat, tehermentesítve Szombathely városi útjait, 15,8 kilométernyi alsóbbrendű út teljes felújítást kap, új körforgalmak épülnek a 86–87–89-es utak találkozásánál, ahol a térség több fontos közlekedési tengelye találkozik.

Szombathelytől Kőszegen át egészen az osztrák határig, sőt Zalaegerszeg felé is új sztrádák épülnek.
Fotó: Kovács Tamás/MTI Fotószerkesztőség
A közútfejlesztés mellé vasúti nagyjavítás is érkezik: előkészítés alatt van a Szombathely–Kőszeg vasútvonal villamosítása, a cél a gyorsabb, korszerűbb és környezetbarátabb vasúti kapcsolat, amely ráerősít az új gyorsforgalmi úthálózatra.
Ilyen komplex, út + vasút fejlesztés egyszerre ritkán történik Magyarországon – Nyugat-Dunántúl most teljes, integrált közlekedési rendszert kap.
A százmilliárdos projekteső engedélyeztetés már folyamatban van, a kivitelezés várhatóan 2027 körül indul, az átadással 2030 környékén számolnak.
A kapcsolódó útfejlesztésekkel együtt a projekt 250–300 milliárd forintba kerülhet.
A kormány döntött arról is, hogy elindítják a Zalaegerszeg és Szombathely közötti autópálya előkészítését. Ez lehet a következő évek egyik legnagyobb dobása, amely tovább növeli a régió gazdasági súlyát – főleg az autóipari, elektronikai és logisztikai beruházások miatt, amelyek kifejezetten igénylik a négysávos, nagy kapacitású kapcsolatokat.
Lázár János szerint több száz milliárd forintnyi beruházásról van szó, ami:
- új munkahelyeket,
- nagyobb jólétet,
- és biztonságosabb közlekedést hoz a térségnek.
„Régi térkép, új utak, régi ambíciók” – fogalmazott a miniszter, utalva arra, hogy Nyugat-Magyarország valóban történelmi korszakváltás előtt áll.
A határig futó négysávos út, a Zalaegerszeg felé készülő autópálya és a modernizált vasút évtizedekre előre meghatározhatja, hol lesz a régió helye a magyar gazdasági térképen.