Hottó Bábparádé
A 14. Hottói Bábparádé küldetése az, hogy a Hottón élő bábosok szakmai tudásának és kapcsolatrendszerének köszönhetően létrejövő programot megosszák a helyi közösségekkel, és olyan igényes nyári családi eseményt kínáljanak, ami szerethető, lokális, egyedi, kézműves, közvetlenebb alternatívát jelent a kulturális szórakozásra.
A fesztivál létrejöttét a Banándobozos Bábparádé, a Magamura Alkotóműhely és a Ziránó Színház által szervezett és lebonyolított informális szakmai műhely előzte meg, ami a fesztivál létrejötte után is kísérte a Hottói Bábparádék programját néhány éven át. Ezen eseményeken részt vett – a családjával együtt – több bábszínházi alkotó (mind a hivatásos, mind a független szférából), illetve az SZFE diákjai is rendszeres látogatói voltak az eseménynek. Az itt létrejött találkozásoknak köszönthetően számos sikeres szakmai együttműködés is megvalósulhatott.
A fesztivál nyitóakkordja július 10-én lesz, ekkor kerül rögzítésre az a sátor, amely a helyszínül szolgáló Hottói Faluháznál a nézőteret jelöli ki, illetve védelmet nyújt eső és erős napsütés ellen egyaránt. Július 11-én, pénteken este egy elsősorban, de nem kizárólag felnőttek számára hirdetett bábjátékot tekinthetnek meg az érdeklődők, majd egy olyan előadással folytatódik a program, melynek központi témája a meseterápia lesz. Július 12-én délután pedig a minden érdeklődő számára nyitott, bábelőadásokkal és egyéb játékokkal tarkított Hottói Bábparádé kerül
megrendezésre, melyet Hottó önkormányzata anyagilag is támogat.