Krajcsovics Ábel marad a ZTE-nél

Kivásárlási opció is került a szerződésbe.
Tavaly szeptemberben érkezett a ZTE-hez Krajcsovics Ábel, aki a 2024/25-ös szezonban kapott játékperceket alaposan kihasználta, hogy megmutassa tudását, felvegye az élvonal ritmusát. A fiatal szélső várakozáson felül teljesített és a klub vezetősége további egy évre hosszabbította meg kölcsönszerződését, amelybe kivásárlási opció is került. Az ígéretes játékos további egerszegi szerepeltetését Végh Gábor, a klub elnöke ezúttal is sajátkezűleg finanszírozta.
Krajcsovics a bajnoki mérkőzések során rendre a második játékrészben kapott lehetőséget és kivétel nélkül új lendületet hozott magával a kispadról. A pálya jobb és bal szélén is számíthatnak a mindkét lábbal rendkívül ügyes támadóra, aki érett játékot mutatott a nála sokkal tapasztaltabb védelemmel felállt ellenfelek ellen is.
Rengeteg egy az egy elleni párharcot vállalt fel és nem csak eredményes, de kombinatív játékot lehetett látni tőle, amiről sokszor úgy nyilatkoztak: „öröm volt nézni őt a pályán”. Krajcsovics két góllal zárt a szezonban, s bár a Debrecenben szerzett találata párját ritkítja, valamint a Paks elleni hajrában érkezett egyenlítése pontot ért, legemlékezetesebb pillanatait talán mégis a Puskás Akadémia otthonában nyújtotta.
Igazi közönségkedvenc lett az elmúlt szezonban, a klub reményei szerint a következő idényben is hasonlóan látványos és még eredményesebb játékot produkál majd a mindössze húsz éves tehetség. (Forrás: ztefc.hu)