Nagy Napsugár bronzérme a nyíltvízi Európa-kupán

Nagy Napsugár (jobbról) 3. helyezett a nyíltvízi Európa-Kupa juniorok versenyében.
Cipruson immár második alkalommal rendeztek nyíltvízi Európa-kupát 2025. május 3-dikán. Az idei évben is a Protaras városa melletti tengeröböl volt az első versenyhelyszín, melyet további 5 követ még a szezon végéig. Magyarországot ezúttal a junior válogatott versenyzői képviselték, köztük Nagy Napsugárral, a Zalaco-ZÚK fiatal úszótehetségével. „Sugi” már több alkalommal szerepelt kiváló eredménnyel hasonló nyíltvízi, illetve hosszútávúszó versenyen. Ez most felkészülést biztosított az egy hónap múlva megrendezendő nyíltvízi Európa-bajnokságra.
Napsugárnak a 10 kilométeres olimpiai-távon elindított népes mezőnyben – 38 fős női rajt – nem igazán sikerült jó rajtot vennie, a mezőny harmadik harmadában tudott nekivágni a hatkörös (1600 m/kör) versenynek. Ez persze nagyban rányomta bélyegét a továbbiakra, hiszen először a mezőny felén át kellett verekednie magát, mire utolérte az élbolyt. Itt azonban már nehezebb volt előrejutni, ami az összetett mezőny 13. helyezéséig sikerült.
Mivel azonban idén is külön értékelték a junior versenyzőket, ebben az összehasonlításban Nagy Napsugár 3. helyezettként mégiscsak dobogóra állhatott! Az a tény pedig, hogy a juniorok között csak két idősebb korosztályú versenyző tudta megelőzni, szép kilátásokra ad okot a további versenyek kimenetelét illetően.
A továbbiakban Nagy Napsugárnak először a nyíltvízi medencés országos bajnokságon, majd június elején a nyíltvízi OB-n kell még jól szerepelnie, hogy teljes joggal képviselhesse Magyarországot – és persze Zalaegerszeget – a nyíltvízi Európa-bajnokságon június 19-22. között – sorolja a következő hetek komoly feladatait Horváth Csaba, vezetőedző.