Búcsú Soós Istvántól

Nem, nem legenda. Ez a minősítés mára már elkoptatott lett, ráadásul utólag könnyen használják sokszor.

Nem, Soós István nem legenda. Ő valódi egyéniség volt a labdarúgó-pályán. Az emlékek túlzó jelzői rá nem rakódtak teherként. Valóban klasszis labdarúgó volt.

Nehéz műfaj a nekrológ. Nehéz, mert ilyenkor az elvárható együttérzés és a valódi értékek között kell egyensúlyt teremteni a méltatásnál.

„Cuki”, vagyis Soós István esetében erre nincs szükség. Nála inkább az egyensúlyt kellett volna megteremteni. A játéktudása és a körülötte lévő hírverés között. Mert ő soha nem kereste a nyilvánosságot, az újságírókat, nem reklámozta magát. Túlságosan is szerény volt.

Az ő játéktudásánál gyengébb képességű labdarúgók is nagyobb karriert futottak be. Ő csak egyszer volt válogatott…

Milyen különös az élet! Tegnap, április 13-án, vasárnap reggel felhívtak, hogy a zaol.hu-n a városi televízió történetét bemutató cikkben ott szerepel egy archív fotó. Rajta Soós István, Gellei Imre, a ZTE akkori edzője és jómagam.

Sokkal korábbról ismertem. Ő kanizsai diákként (dr. Mező Ferenc Gimnázium), én zalaegerszegiként, kanizsai vendégdiákként (Winkler Lajos Vegyipari Technikum) egymás ellen a pályán találkoztunk. A tét, hogy melyik csapat lesz a városi középiskolai bajnok…A vegyipari technikum csapata teljesen megegyezett az osztályválogatottunkkal. 1-0-ra nyertünk, pedig a másik csapatban ott volt Soós István, aki már akkor az Olajbányász szépreményű játékosának mondhatta magát.

S újra találkozunk a ZTE-stadionban: ő a pályán, én a lelátón, vagy a sajtóhelyen. 1973 tavaszvége, nyáreleje. Az NB I abszolút újonca, a ZTE 4-0-ra megverte az MTK-t a szezonzáró mérkőzésen. Megbeszéltük, hogy „Cuki” nekem adja a mezét, a 8-ast. Úgy volt, hogy a lefújás után bemehetünk – a B-közép – a pályára ünnepelni. Aztán változott a forgatókönyv. A rendőrségtől verést kapunk, de Soós Pistától, azért megkaptam azt a mezt.

Őriztem is, aztán jött a költözködés. Döbbenten vettem észre, hogy az új lakásban már nem találom a mezt. Rend- és tisztaságmániás édesanyám értetlenkedve nézett rám, amikor megkérdeztem, hogy hol van Soós Pista meze. Furcsán nézett rám: csak nem gondoltad, hogy minden régi rongyot magunkkal hoztunk?

Szólni sem tudtam. Neki egy rongy volt, nekem egy pótolhatatlan ereklye. A felejthetetlen első NB I-es évek emléke. Mint ahogy Soós István is pótolhatatlan része a ZTE-nek.

Pista! Az a mez már nincs meg sajnos. Ám emléked velünk marad mindaddig, amíg egy ember is lesz, akinek jelent valamit az a három betű, hogy ZTE, s az a sportág, hogy labdarúgás.

Nyugodj békében!

Ekler Elemér

 

* * *

 

Soós István 2024 december kilencedikén volt 73 éves. Pályafutásáról hamarosan cikksorozat jelenik meg a Zalatáj honlapján.

A ZTE 1920 tájékoztatása szerint a szurkolók ma, április 14-én (hétfőn) gyertyás megemlékezést tartanak a stadion főbejáratánál.