Civil szakmai fórum Zalacsányban

Az önkormányzatok és a civil szervezetek közötti együttműködés erősítése volt a cél.
A Zala Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ kedden Zalacsányban az önkormányzati vezetők, civil referensek és országgyűlési képviselők részvételével rendezte meg a „Civil referensek találkozója” címet viselő eseményt, amelynek célja az önkormányzatok és a civil szervezetek közötti együttműködés erősítése volt. A rendezvényen jelen volt Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, dr. Sifter Rózsa főispán, Cseresnyés Péter és Vigh László országgyűlési képviselők, valamint a Zala Vármegyei Közgyűlés két alelnöke Pácsonyi Imre és Rétvári Róbert.
A zalacsányi rendezvény egyik fókuszpontja volt, hogy miként válhatnak a civil szervezetek stratégiai partnerré a települések számára, hogyan erősíthetik a közösségi életet.
Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár kiemelte, hogy a minisztérium célja nemcsak az iránymutatás, hanem a visszajelzések gyűjtése is, hiszen a helyi tapasztalatok segítenek a központi döntések alakításában. Beszámolt a legfrissebb pályázati lehetőségekről, többek között a Városi Civil Alap és a Falusi Civil Alap aktuális kiírásairól, valamint a Nemzeti Együttműködési Alap működéséről.
Dr. Sifter Rózsa főispán a civil szféra magyarországi fejlődéséről adott történelmi áttekintést.
Vigh László országgyűlési képviselő beszédében beszédében úgy fogalmazott, hogy a civil szervezetek munkája „színt és ízt” ad a települések életének.
Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke hangsúlyozta, hogy „a civil közösségek adják az életet, a lüktetést” a falvaknak, városoknak. Külön kiemelte a kulturális, sport- és hagyományőrző egyesületek szerepét, amelyek révén a települések nemcsak közösségi életükben, hanem identitásukban is megerősödnek.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő a civil szervezetek fejlesztésének hosszú távú lehetőségeiről beszélt, kiemelve, hogy a civil szervezetek erősítése a gazdaság szempontjából is fontos, hiszen sok helyi kezdeményezés, például kulturális vagy turisztikai program civil összefogásból születik meg. (Forrás: Zala Vármegyei Önkormányzat)