Az egerszegi „áramvételező”

2025. 02 17. 10:51

Közel 1 millió forint kárt okozott a szolgáltatónak

Mellőzhető a büntetőeljárás.
Fotó: Zalatáj

A 65 éves, zalaegerszegi férfi 2016 októberétől 2023. március 29. napjáig terjedő időszakban, zalaegerszegi ingatlanában a központi bejövő elektromos vezetékről a szigetelést megbontotta, ily módon a közműszolgálatást megkerülve, tiltott módon áramot vételezett. Ezt oly módon hajtotta végre, hogy a tetőtéri szoba falburkolata alatt kialakított egy áramvételezési helyet, amelyet mágneskapcsolóval működtetett.

Ennek a rendszernek a segítségével működtette az elektromos fűtést, a villanybojlert és a villanytűzhelyet, mely cselekményével az áramszolgáltatónak 988 637 Ft kárt okozott melyből 170 000 Ft-ot megtérített.

Figyelemmel a férfi büntetlen előéletére, beismerő vallomására, megbánására, arra, hogy a bűncselekménnyel okozott kárt képes és hajlandó megtéríteni, valamint a sértett hozzájárulására is tekintettel a Zalaegerszegi Járási Ügyészség lehetőséget látott az eljárás közvetítői eljárás céljából történő felfüggesztésére.

A közvetítői eljárás keretében a felek között létrehozott megállapodás révén – mivel a bűncselekmény következményeinek jóvátétele várható és a további büntetőeljárás lefolytatása mellőzhető – a lopás bűntettét elkövető férfi a megállapodásban foglaltak teljesítése esetén mentesülhet a büntetőjogi felelősség alól. (Zala Vármegyei Főügyészség/dr. Jánky Judit sajtószóvivő)