Vuk és a többiek…

2025. 01 28. 09:05

Az utókor tartozása Fekete Istvánnak

125 éve született, s művei által most is közöttünk van.
Fotó: Facebook

125 éve született Fekete István. A műveit nem szükséges felsorolni, hiszen egyik szülötte, Vuk még megjegyezné: a simabőrű még azt sem tudja, hogy kiről van szó.

A Tüskevár sem azért maradt meg bennünk, mert egy nagy tüskét kellene kihúzni magunkból a kiváló író mellőzése miatt.

Vuk története kitörölhetetlen a gyermekek emlékezetéből.
Fotó: Facebook

A Téli berek hűsítő hatása azért csillapította a fájdalmat, de itt maradtunk a szigorú ténnyel, a szikár lajstrommal. Nézem a Kossuth-díjas írók sorát. Tudom, hogy a mindenkori politikai kurzus embereit általában megtalálta a Kossuth-díj, mert ez úgy volt rendjén akkor. Olyan írókról van szó, akikről a mai nemzedék szinte semmit sem tud. Mert semmi kimagaslót nem hagytak üzenetként az utókornak.

S vajon így van ezzel a Koppányi aga testamentuma, a Tüskevár, a Téli berek, Vuk, Csí, Kele, Bogáncs, Lutra és Hú? S még folytathatnám…

A Fekete István emlékház a Kis-Balatonnál.
Fotó: Zalatáj

Több generáció nőtt fel a könyvein egy olyan életérzést kapva, ami ma is hat. Jókai Mór után a legolvasottabb magyar író. Kell ennél több?

Igen. Hiába írt nagyszerű könyveket, az aktuális politikának viszont nem írt programbeszédeket. Soha. Ezt éreztették is vele.

Arra gondoltam, talán kellene valamit tenni. Mondjuk akciót indítani. Kérvényezni, javasolni a posztumusz Kossuth-díjat. Ám mint kiderült, erre nincs lehetőség.

Milliók nőttek fel a könyvein.
Fotó: Zalatáj

Minden díjnál többet ér azonban egy-egy könyve. Az állatregények valódi humánuma, elbeszéléseinek melegsége, emberségének keménysége, ugyanakkor együttérzése.

Rájöttem, amíg ezeket a sorokat írtam: Fekete Istvánnak nincs is szüksége utólagos elismerésre, kitüntetésre, díjra.

Ő már megkapta ezt több milliós olvasótáborától. Babocsai László végvári vitéztől a Koppányi aga testamentumából, Ladó Gyula Tutajostól és Matula Gergelytől, a Tüskevárból, Vuktól, Csítől, Kelétől, Lutrától, s a többiektől.

A Matula-kunyhó az emlékház mellett.
Fotó: Zalatáj

Van egy mondás, ami nagyon fontos számomra: Ha már meguntam az emberek között az állatiasságot, elmegyek az állatok közé, hogy megtaláljam az emberséget.

Fekete István sokszor elment regényeiben (is) az állatok közé, de soha nem feledkezett el az emberekről…

Ekler Elemér