A robbantással való fenyegetés másnapja
A 2023-as zalaegerszegi eset nyomozását felfüggesztették
A tegnapi tömeges robbantással fenyegető akció után rengeteg nyomozó és informatikai zseni lett a politikusok között. A hozzászólások nagy részét a politikai haszonszerzés (utálom ezt a kifejezést, de nincs jobb – E.E.) diktálja.
Mielőtt jobban elmélyednének a zavarkeltésben, nem ártana tisztában lenni azzal, hogy az iszlamista halálosztók nem ilyen leveleket szoktak küldözgetni, hanem vagy ott vannak a helyszínen, vagy odamennek és előzetes figyelmeztetés nélkül válogatott módszerekkel kegyetlenül gyilkolnak.
Az ilyen fenyegetések küldőit nem lesz könnyű felderíteni. Egyrész azért, mert ahogy Orbán Viktor miniszterelnök ma reggel mondta, a „nyomozás kimenetele bizonytalan, hiszen az országhatárokon túl még nem ér el a magyar hatóságok keze.”
Persze lehet, hogy nem is külföldön kell keresni az elkövetőt, vagy elkövetőket. S azzal is számolni kell, hogy hosszabb idő szükséges az ügy felderítésére.
S az is előfordulhat, hogy eredménytelen lesz a nyomozás.
Gondoljunk csak a 2023-as tél végi, kora tavaszi zalaegerszegi esetre, amikor vármegyeszékhelyi iskolák kaptak robbantással fenyegető üzeneteket. Ma (2025 január 24-én) érdeklődtünk a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon, ahol Czendrei Péter sajtóreferenstől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a „közveszéllyel fenyegetés bűntett miatt 2023. februárban indult nyomozást 2023. december 14-én felfüggesztették, mivel az elkövető kiléte a nyomozásban nem volt megállapítható.”
Orbán Viktor a tegnapi esettel kapcsolatban azt mondta, hogy nem lehet egy vállrándítással elintézni a fenyegetést. Érdemes figyelni, hiszen „egy bolond százat csinál”, könnyen kedvet kaphatnak mások is provokációkra ezután.
Ekler Elemér
A 2023-as zalaegerszegi fenyegetéssel kapcsolatos cikkeink:
Balaicz Zoltán: Remélem, sikerül beazonosítani az elkövetőt! 2023.03.03
Nincs háború, „csak” a szokásos bombariadó Zalaegerszegen 2023.03.03.
Az aljasság folytatódik (Frissítve!) 2023.02.27.
Bombariadó zalaegerszegi iskolákban (Frissítve!) 2023.02.07.