Mint tavaly ilyenkor…

2023 november 25.-én 2-1-re nyert a Debrecen Zalaegerszegen. A visszavágás igen fontos három pontot jelentene.
Fotó: DVSC honlapja
A 16. forduló után a ZTE – akárcsak tavaly – a 10. helyen áll a tabellán, igaz van egy elmaradt mérkőzése az FTC ellen 2025 február 5.-én. A tavalyi 15 pont még elérhető, sőt még túl is teljesíthető, de ehhez győzni kellene a Ferencváros ellen Zalaegerszegen.
S még akkor is nehéz helyzetben lenne a ZTE. Igen kemény folytatás vár rá.
Egy mérkőzése még van a ZTE-nek ebben az évben, de az már a 17. forduló programjában szerepel. A logikai sorrend szerint az FTC elleni találkozóval zárul majd az első 16 forduló.
Visszatérve a 17. fordulóra: szombaton, december 14-én a 11. helyen álló Debrecen érkezik Zalaegerszegre. A két csapat azonos pontszámmal rendelkezik.
Nincs értelme külön kiemelni ennek a találkozónak a fontosságát. A tét önmagáért beszél.
E.E.