Láriferit kóstolgatják

2024. 11 26. 11:17

A politikus Gyurcsány mellett megjelent a húrokat pengető, Parnasszusra igyekvő Gyurcsány is.
Fotó: MTI/Vajda János

Most, hogy egyre több felmérés mutatja, a jelenlegi erőviszonyok alapján a Demokratikus Koalíció 2026-ban be sem kerülne az Országgyűlésbe, máris elkezdődött Gyurcsány Ferenc kóstolgatása a pártban. Nocsak! Először Leel-Őssy Gábor DK-alapító állt elő azzal, hogy a Szemkilövőnek vissza kellene vonulnia. Felidézte az őszödi beszéd vonatkozó passzusát, miszerint ha nem lehet már nagy tempóval továbbmenni, akkor elnök úr abbahagyja: „Írok majd kib…szott jó könyveket a modern magyar baloldalról.” Leel-Őssy szerint épp itt az idő. (Elnök úr persze nem mondott le, ellenben Leel-Őssyt kizárták a pártból.)

Kihívója is akadt a vezérnek, bizonyos Abd El Rahim Ali, aki kijelentette: elindul a pártelnöki posztért, ugyanis meggyőződése, hogy az elmúlt időszak „hirtelen szelei” megzavarták a kapitányt és az egész vezetőséget. „Zátonyra futtatták a hajónkat.” (Abd El Rahim Ali sorsáról egyelőre nincs hír.)

Tovább gyengíti a DK parlamenti esélyeit a vezér egyre jobban elhatalmasodó szenvedélye. A politikus Gyurcsány mellett ugyanis megjelent a húrokat pengető, Parnasszusra igyekvő Gyurcsány is. A dalnok. Egyik zsengéjében saját küldetéséről szaval: „Érteni, elfogadni emberi létünk egyediségét, az egyes ember megismételhetetlenségét, ezért az élet mindenekfelettiségét, küzdeni azzal, azokkal, akik ezt irgalmasság helyett az kisajátító önzés magán- vagy közéleti útjára lépnek.”

Az alkotáshoz fűzött kommentek változatosak. Az egyik együttérzőn lehülyézi a szerzőt: „Feri, már megint filozófusra ittad magad!”, egy másik ekképp magyarázza a kenetteljes sorokat: „Feri alkalmi ivó. Minden alkalommal iszik.”

Nekünk meg jókedvünk kerekedik.

Pilhál György
Magyar Nemzet