Tárgyalások előkészítését kezdeményezték
Üzbég küldöttség látogatása Zalaegerszegen
2024. november 18-án délelőtt Aybek Shakhavdinov, az Üzbég Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete által vezetett delegáció érkezett Zala vármegyébe. A nagykövetet Begzod Paygamov, kereskedelmi és befektetési ügyekkel foglalkozó tanácsos, valamint Shokhruz Samadov, politikai, kulturális és humanitárius ügyekért felelős első titkár is elkísérte.
A delegációt Zala Vármegye Önkormányzatának elnöke, dr. Pál Attila fogadta hivatalában.
A találkozó első szakaszában a felek a Megyeháza I. emeleti Zala György termében folytattak megbeszélést, amelyen részt vett Pácsonyi Imre, a vármegyei közgyűlés alelnöke, dr. Sifter Rózsa, főispán, valamint Kovács Dezső, a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is.
Az egyeztetés második ütemében a találkozó résztvevőinek köre Zala vármegyében működő cégek vezetőivel egészült ki. Jelen volt Molnár Ágota, a kamara általános alelnöke, a Gartner Intertrans Hungária Kft. vezetője, Borsos Krisztina, a nagykanizsai Hydrofilt Kft. képviselője, Németh Gábor egyéni vállalkozó, a kamara Hévíz térségi elnöke, Szmodics Zoltán, a kamara nagykanizsai térségi elnöke, a Szmodics és Társa Bt. vezetője, Óvári László, a kamara kereskedelmi tagozatának elnöke, a Zalaclean Kft. ügyvezetője, valamint Nagy Zoltán, a 3B Hungária Kft. tulajdonosa.
A találkozót kezdeményező üzbég fél megköszönte Zala vármegye gazdasági helyzetéről nyújtott széles körű tájékoztatást. A nagykövet az egyeztetés eredményeként körvonalazott együttműködési területek felelőseivel, partner szervezeteivel, valamint vállalkozásaival való tárgyalások előkészítését helyezte kilátásba.
A program folytatásában a delegáció a ZalaZone Járműipari Tesztpályát tekintette meg, prof. Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora és dr. Birkner Zoltán, a Pannon Egyetemért Alapítvány elnöke jelenlétében. (Forrás: Zala Vármegyei Önkormányzat)