Egy újabb zavaros ügy Nagykanizsán
Már a tervezés is okozhat gondot

Czirákiné Pakulár Judit, a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. ügyvezetője nyilatkozik a helyi televíziónak az ügyben érintett projekt részleteiről.
Képernyőfotó: Kanizsa TV
Még nyáron írtunk egy érdekes nagykanizsai esetről, amiben furcsa fordulatok követték egymást. Rendőrségi vizsgálat indult egy feljelentés alapján a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft.-nél.
Az történt, hogy a kft. tervezési feladattal bízott meg egy gazdasági társaságot 2020 július 23.-án a „Cycle Secing Attractour” projektben építési-műszaki tervdokumentáció elkészítésére.
Információnk szerint a cégnek és ügyvezetőjének nem volt jogosultsága tervezésre, ezért egy másik szakember nevével ellátott – ő rendelkezett ezzel – dokumentációt nyújtott be. A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság a névtelen – pontosabban fantázianévvel ellátott – feljelentést lezárta azzal, hogy a „kérdéses ügyben nem történt bűncselekmény”.
A Zalatáj azonban nem zárta le az ügyet, hanem közérdekű adatigényléssel fordult Nagykanizsa Város Önkormányzatához. Elsősorban azokra a dokumentumokra voltunk kíváncsiak, hogy milyen körülmények között történt a tervezési feladatokkal kapcsolatos szerződéskötés. Balogh László hivatalban lévő polgármester arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a projekt kizárólagos feladatellátója a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. volt.
Újabb közérdekű adatigénylési kérelem, ezúttal a Nagykanizsai Városfejlesztési Kft. ügyvezetőjéhez, Czirákiné Pakulár Judithoz.
Tőle aztán az a válasz érkezett, hogy az általunk igényelt dokumentáció olyan nagy terjedelmű, hogy az adatszolgáltatás határidejét (s itt jogszabály idézése következik) 15 nappal meghosszabbítják.
Mindezzel egyetértve fogalmaztuk meg válaszunkat az ügyvezető asszonynak, ám ezt hozzáfűztük: „Azt viszont hamarabb is meg tudják válaszolni, hogy volt-e a megbízott cégnek, illetve ügyvezetőjének tervezési engedélye? Nyilatkozott-e erről az ügyvezető?
Várjuk a választ…
Az ügyben természetesen felvetődhetnek kérdések, amik a Zala Vármegyei Építész Kamara és a Zala Vármegyei Mérnöki Kamara etikai bizottságát is érdekelhetik.
Megkeressük őket is.
Ekler Elemér