Színes hírek

2024. 09 25. 08:40

Elküldték emlékiratot írni.
Fotó: Pezzetta Umberto

Jó a műsor az ellenzéki „fakóban” (Demokratikus Koalíció).

Emlékezetes, pár hónapja már a párton belülről is beszóltak Gyurcsány Ferencnek. Bizonyos Leel-Őssy Gábor gyulai képviselő, pártalapító a júniusi választások után lényegében elküldte főnökét emlékiratot írni. Az őszödi beszéd egyik passzusára emlékeztette:

Amíg nagy tempóval lehet menni előre, addig megyünk. Ha nem lehet menni […], írok majd kib…szott jó könyveket a modern magyar baloldalról.

Nos, itt az idő! (Ez azért is érzékenyen érinthette a szemkilövőhegyit, mert 2010-ben éppen Gyulán alapították a Demokratikus Koalíciót. Most viszont egy szál jelöltet sem tudtak állítani az önkormányzati választásra…) A karakán ötletgazda pár napra rá egy Einstein-idézettel állt elő: „Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.” Később Napóleonhoz hasonlította Gyurcsányt, akinek 2009-ben ugyanúgy száműzetésbe kellett volna vonulnia, mint a császárnak Waterloo után.

Aligha véletlen, hogy a járásából kibillent Láriferi újabban (ha éppen nem verset ír) egy letört bili fülére emlékeztet. És ebben a „Tisza magas állása” mellett talán Leel-Őssy ötlete is közrejátszhat.

Hogy a lényeget ne feledjem, a minap a DK etikai bizottsága úgy döntött: még sincs kizárva a Gyurcsány ellen fellázadó Leel-Őssy. A gyulai ember ugyanis nyilvános bocsánatkérésre szólította fel a pártvezért: „Addig nem fogjuk ezt az ügyet elengedni, amíg ki nem állsz, és bocsánatot nem kérsz! Ha nem jössz el, azt kell, mondjam, tele van a gatyád.”

Ámbár – ezt már én teszem hozzá – az Magyar Péter specialitása.

Pilhál György
Magyar Nemzet