„Betyárok” Bókaházán (frissítve!)

2024. 09 24. 10:37

Elég volt a betörésekből, lopásokból

Megunták a bókaháziak…

Betyárok jártak a napokban a Zala vármegyei Bókaházán. Nem a Sobri Jóska, vagy a Rózsa Sándor hagyományőrző csoport tagjai voltak. A Betyársereg célja a látogatással a figyelem felhívása volt arra a jelenségre, hogy a faluban sorozatos betörések, lopások történnek egy jól behatárolható csoport által, s ezt a térfigyelő kamera felvételei is bizonyíthatják.

Információink szerint a demonstráción jelen voltak a rendőrök is.

Érdeklődtünk a rendőrségen, hogy történt-e incidens, vagy rendben lezajlott-e a tiltakozó akció. Azt is megkérdeztük, hogy a megmozdulás okául szolgáló betörések, lopások miatt indult-e rendőrségi eljárás. (Válasz eddig még nem érkezett, ha megkapjuk, közöljük – a szerk.)

Beszéltünk Lóth Eszterrel, Bókaháza polgármesterével, aki leszögezte, hogy a lopások elkövetői nem falubeliek. Mint mondta, a demonstráció békés volt, korrekt hozzáállást tanúsítottak a rendőrök és a tiltakozók is.

Időközben megérkezett a rendőrségtől a válasz kérdéseinkre. Sznopek Veronika sajtószóvivő a következő tájékoztatást adta: „Elektronikus úton a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz érkezett megkeresésére válaszolva tájékoztatom, hogy az Ön által említett esemény során rendőri igazoltatásokra került sor. Bűncselekmény nem történt. Az esemény alapjául szolgáló lopás vétség miatt indult nyomozás során az elkövetőket a Keszthelyi Rendőrkapitányság munkatársai már korábban elfogták. További információt nem áll módomban adni.”

Ekler Elemér