A Zalatáj még ingyenes tanárt is küldene Csáfordra

2024. 09 20. 19:03

Iskola, közösségszervező program, telephely-bővítés?

A Zalatáj akár tanerővel is segít…

Közeledik, amikor időpontot kérünk Perecz Péteről, a Csáfordért Alapítvány kurátorától és Halácsy Pétertől, a Prezi és a Budapest School alapítójától a csáfordi iskola, közösségszervező program és telephely-bővítés történetéről beszélgetni.

Előtte azonban körülnéztünk, információkat szerezve ennek az alternatív iskolahálózatnak a hátteréről.

Az egyik ilyen iskolának tényleg csak a hátteréről és a múltjáról tudunk beszámolni. Az iskola nem érte meg a 2024/2025-ös tanévet. Informátorunk szerint sok beilleszkedési zavarokkal küzdő gyereket írattak az iskolába. A  Covid-járvány idején alakult egy csoport, amelynek tagjai nem akarták a gyermekeiket az állami gépezetben hagyni. Öt gyermekkel és egy tanárral  (tanítóval ?) elindult egy  csoport.

Amikor véget ért a járvány, már lépni kellett, s a mentőöv a Budapest School  lett. Közel húsz gyermek jött össze, sok család csatlakozott. Aztán gyakori lett a tanár (tanító?)-váltás. Volt itt a Waldorf-rendszer tanítója, akadt, aki másképpen ítélte meg a tanítási és diák szabadság határait. Ráadásul a szülők is megosztottak voltak. A konfliktusok egyre gyakoribbak lettek, elfogytak a gyerekek, a tanárok ( tanítók) pedig elfáradtak a szülőkkel való csatározásban. Közben a havi(!) 130 ezer forintos hozzájárulás 140 ezerre nőtt. Az eredményes fenntartáshoz legalább 30 gyermek kellett volna. Bonyolította a helyzetet, hogy a tulajdonos visszakérte az épületet,miközben felajánlott egy épülő házat. Ez  már sok volt.

S most térjünk vissza szeretett Zala vármegyénkbe, Zalaszentgrótra, Csáfordba!

Kedves iskolalapító Bartus Babett!

Ha már ismét megszólított… A háborút nem szeretem, a békét annál inkább. Azt írja, hogy imádja a humorom. Ezt nem csodálom, sokan vannak így. Ám ennek azért van előzménye. Így születtem, aztán sokat olvastam. Felsoroljam, hogy kiket? Hosszú lenne a lista. Így már van oka annak, hogy imádja a humorom.  Egy rossz hírt is közölnöm kell önnel: a legjobb, amit szeretek magamban, az a szerénységem. S ezt nagyon, de nagyon  komolyan gondolom… Akik jól ismernek, azok bizonyíthatják. Ezt önöknek is javaslom: a szerénység a hitelességhez vezető út egyik legfontosabb állomása (kiegészülve konkrét, tényszerű információkkal).

Tisztelt Perecz Péter Úr!

Átérezve az önök helyzetét, a tervezett interjú előtt felajánlanék egy támogató gesztust. Nagyon szívesen vállalnék egy havi kétórás tanórát matematika, fizika, kémia, magyar irodalom, magyar nyelv és történelem tárgyakból díjmentesen, társadalmi munkában, természetesen az útiköltséget sem kérem. Az ehhez szükséges diplomával rendelkezem.

Jó munkát addig is a telephely-bővítésen!

Ekler Elemér

A témával összefüggő korábbi cikkeink:

Babett(e) „háborúba” megy (2024. 09. 16.)

Iskola, közösségszervező program, telephely-bővítés? (2024.09.13.)

„Semmiféle eljárást nem indítottak” az iskolaszervezők (2024.09.04)

A képviselők is hallgatnak Zalaszentgróton (2024.08.30.)

Szupersuli vagy átverés-show (4.) (2024.08.26.)

Szupersuli vagy átverés-show (3.) (2024.08.23.)

Szupersuli vagy átverés-show (2.) (2024. 08. 22.)

Szupersuli vagy átverés-show? (2024. 08. 21.)

A csáfordi iskolaépület átadása (2024. 08. 07.)

Lesz-e becsengetés szeptemberben Csáfordon? (2024.06.25.)

Havi 130 ezer forint szülői hozzájárulás (2024. 05. 07.)

Kártérítés és az alternatív iskola bérlete (2024.04.18.)

„Alternatív” iskola indulhat Zalaszentgróton (2024.04.10.)

A zalaszentgróti iskola-biznisz 3. (2024.03.28.)

Térítésmentesen kaphatja vagyongazdálkodásba az ingatlant 2. (2024. 03. 27.)

Térítésmentesen kaphatja vagyongazdálkodásba az ingatlant 1. (2024. 03. 26.)