Kovászna megyei delegáció érkezett Lentibe

2024. 09 12. 07:59

A képen jobbról Jakab István Barna, mellette Pácsonyi Imre, Drávecz Gyula Lenti alpolgármestere, a kép bal szélén Horváth László polgármester és a delegáció tagjai Lentiben.

Szerdán kétnapos látogatásra érkezett egy hat fős delegáció Lentibe Erdélyből, Kovászna megyéből, hogy a város és a térség turisztikai kínálatával és a kerékpáros lehetőségekkel ismerkedjenek.

A Zala Vármegyei Önkormányzat által koordinált program keretében érkeztek a vendégek Zalába. A Bethlen Gábor Alap támogatásával megvalósuló együttműködés célja, hogy Magyarország és a Kárpát-medence magyarok lakta települései közötti ápolják és fejlesszék a magyar-magyar kapcsolatokat, testvértelepülési programokat.

Az idei program kezdetén Lentiben a Polgármesteri Hivatalban a kerékpáros fejlesztési lehetőségekről tárgyaltak a városvezetéssel, Horváth László polgármesterrel, majd ellátogattak Lovásziba és Szécsiszigetre. Csütörtökön pedig Szlovéniába, Csentére és Lendvára kerékpároznak a küldöttség tagjai.

Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke elmondta, hogy Kovászna Zala testvérvármegyéje, a kapcsolat 20 évre nyúlik vissza, azóta rendszeresen valósítanak meg közösen pályázatokat. Az idei egy kerékpáros, turisztikai projekt, mely kiterjed a kulturális örökség megismerésére is. A nyár folyamán Kovászna megyében már megvalósították a vállalt programokat, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely és Kovászna városa környékén keresték fel azokat a jeles történelmi személyiségekhez kapcsolódó földrajzi helyeket, melyek a magyar történelem fontos részét képezik. Most pedig Lentiben és a környéken keresik fel a turisztikai nevezetességeket kerékpáron.

Pácsonyi Imre hozzátette, hogy mostani TOP-Plusz fejlesztési kiírás keretében közel 5 milliárd forintot fordít a Zala Vármegyei Önkormányzat kerékpárutak kialakítására, építésére, megújítására, valamint a kerékpárosokat vonzó turisztikai desztinációk fejlesztésére, szolgáltatók bevonására. E célból több határon átnyúló együttműködésben is részt vesznek szlovén és horvát partnerekkel.

Jakab István Barna, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke is méltatta a Zala vármegyével való együttműködést.