Debrecenben szerepel a ZTE
Nemzetközi kupafellépése után a Paks és a Puskás Akadémia játssza vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának rangadóját.
A két együttesre ma este fontos mérkőzés vár a Konferencia-ligában, melyben sikeres szereplés főtáblás folytatást jelentene. A Paks 2-2-ről kezdi a cseh Mlada Boleslav elleni hazai visszavágót, a bajnokságban négy mérkőzést lejátszva pontvesztés nélkül éllovas Puskás Akadémia pedig 3-3-as első találkozó után fogadja az előző két kiírásban döntős olasz Fiorentinát. Mindkét magyar klub számára nagy siker lenne a folytatás kiharcolása – történetük során először szerepelhetnének nemzetközi kupa főtábláján -, és vélhetően befolyásolja majd a vasárnapi bajnoki találkozójukat, hogy milyen lelkiállapotban lépnek pályára a játékosok.
Kupamérkőzést játszik csütörtökön a Ferencváros is, amely az Európa-liga főtábláját célozza meg a bosnyák Borac Banja Luka ellen idegenben, a hazai gól nélküli döntetlent követően. Az OTP Bank Ligában címvédő és a Puskás Akadémiához hasonlóan pontvesztés nélkül álló – de csak három meccset játszó – zöld-fehér csapatnak ugyancsak vasárnap lesz a következő feladata, hazai pályán az utolsó előtti, újonc Nyíregyházával szemben.
A forduló pénteken a közepesen kezdő Fehérvár és a négy mérkőzéséből hármat megnyerő MTK összecsapásával kezdődik.
Szombaton játszik a Debrecen, melynél hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontottak Srdjan Blagojevic vezetőedzővel. A Zalaegerszeg elleni mérkőzésen megbízott edzőként Dombi Tibor irányítja a csapatot.
OTP Bank Liga, 6. forduló:
péntek:
Fehérvár FC-MTK Budapest 20.00
szombat:
Debreceni VSC-ZTE FC 17.45
Diósgyőri VTK-ETO FC Győr 20.00
vasárnap:
Kecskeméti TE-Újpest FC 15.00
Paksi FC-Puskás Akadémia 17.30
Ferencvárosi TC-Nyíregyháza Spartacus 19.45