A zalaegerszegi Kaizinger Balázs Párizsig lovagolt

2024. 07 22. 10:07

28 év után szerepel magyar lovas az olimpián (2.)

Kaizinger Balázs Clover nyergében.
Fotó: Massimo Argenziano

Folytatjuk beszélgetésünket a nyolc éve Németországban dolgozó és versenyző, zalaegerszegi születésű Kaizinger Balázzsal aki lovastusában kivívta az olimpiai szereplés jogát. Személyében 28 év után lesz magyar lovas az ötkarikás játékokon.

– Mi történt az iskola elvégzése után?

– Somogyban maradtam. Az első komolyabb munkahelyem a rendőrségi ménes volt Somogysárdon, ahol civilként foglalkoztattak, vagyis nem szereltem fel. Hat év szolgálat következett Marócpusztán, a gidránménesben. Az ott töltött évek életem talán legszebb időszakát jelentik, hiszen jelentős sikereket értünk el. Egy jó kis csapat dolgozott együtt.

– Mikor érkezett el az a pillanat, hogy külföldön próbálj szerencsét?– Mindig a fejemben volt a gondolat, de bevallom, hogy féltem a kihívásoktól. Még fiatalon visszatartott, hogy itthon biztonságban vagyok, sokan ismernek. S persze feltettem magamnak a kérdést: elég jó vagyok ahhoz, hogy egy idegen országban próbáljak szerencsét?

Végül is mi adta a lökést, hogy elmenj?

– Jónás Sándor – akivel együtt dolgoztam Marócpusztán hat évig – kiköltözött a családjával Németországba. Folyamatosan invitált, hogy látogassam meg őket, nézzek körül. Számomra a lovakkal való foglalkozás nem csak munka volt, hanem sportot is jelentett. Kihívást. Mit veszíthetek? – tettem fel a kérdést magamnak. A főnököm adott két lovat, s azt mondta, hogy fél évig még kapok fizetést, tekintsem ezt úgy, hogy külszolgálaton vagyok, edzőtáborban. Hálás vagyok neki.

Marócpuszta, ahol hat évig dolgozott.
Fotó: Facebook

– S mit szóltak a szüleid?

– Ők mindig mellettem álltak, támogattak. Édesanyám és édesapám is. A tanulás miatt akadtak vitáink. Voltak tantárgyak, amiket szerettem, s voltak, amiket hanyagoltam.

– A kitartó munka azért eredményhez vezetett. Egészen az olimpiáig.

– Kemény munka és út volt, de megérte.

– Két loval versenyeztél a kvalifikációs időszakban. Az egyik Clover, a másik Herr Cooles Classico volt. Clover számított az első számúnak, de ő nem indulhat az olimpián.

– Ez szakmailag nagyon bonyolult, de megpróbálom elmondani, hogy közérthető legyen. A mi szakágunkban van két versenyszám, a hosszú és a rövid. Mint az atlétikánál, a sprinter nem számíthat sikerre maratoni futásban, s ez fordítva is igaz. Clover kitűnő adottságú, okos, bátor ló. Nagyszerű eredményeket értünk el vele. Aztán jött az olimpiai kvótaszerző év. Megviselte ez a borzasztóan nehéz sorozat, de megszerezte a kvótát. A regenerálódása azonban lassú volt, így nem kapta meg az induláshoz szükséges minősülést. Herr Cooles Classico viszont rendelkezik ezzel, így vele indulok az olimpián.

Ekler Elemér
(Folytatjuk)

 

A témával összefüggő korábbi cikkünk:

A zalaegerszegi Kaizinger Balázs Párizsig lovagolt (1.) (2024. 07. 15.)