Kifutó politikai kollekció volt…
Vakarták, vakarták, de ez még nem az igazi

Csütörtökön reggel még úgy nézett ki a láda, ahogy a második képen látható. Ma (pénteken) reggelre viszont már valaki levakarta a matricák egy részét. Hát ezt nem neveznénk alapos takarításnak…
Fotó: Zalatáj
Tegnap írtunk arról, hogy a Jobbik Konzervatívok Ifjúsági Tagozata jelzéssel politikai jellegű matricák kerültek Zalaegerszegen magánházak magánládáira is. A „viccesnek” szánt üzenetekről értesítettük Benke Richárdot, a párt Zala vármegyei vezetőjét, aki még tegnap válaszolt. Azt írta, hogy a képen látható matricák a Jobbik Ifjúsági Tagozatához köthetők, amelyek tudomása szerint tavalyi kiadásúak és nyári táborokhoz, fesztiválokhoz készültek (sátorra, pólóra ragasztva leginkább a fiatalok körében). Mint jelezte, nincs tudomása arról, hogy a napokban Zalaegerszegen bárhol is magánházhoz, magánládára lett volna ragasztva, hiszen ezeknek a matricáknak nem ez a céljuk. Benke Richárd úr azt javasolta, hogy jelezzük hová kerültek ilyen matricák, s gondoskodik az eltávolíttatásukról.
Köszönjük a Jobbik Konzervatívok Zala vármegyei vezetőjének gyors válaszát. A matricák eltávolításával kapcsolatban azonban lenne egy ésszerűbb javaslatunk. Megkérdezhetné az ifjúsági tagozat lelkes aktivistáitól, hogy merre is ragasztgattak.
Aztán kezdődhetne a takarítás…
Előre is köszönjük!
Ekler Elemér
A témával összefüggő korábbi cikkünk:
Politikai reklám Zalaegerszegen – fáziskésésben (2024.07.18.)