A következő EPC-csúcsot Magyarország rendezi

2024. 07 19. 08:33

Keir Starmer brit miniszterelnök (b2) beszél, mellette Orbán Viktor miniszterelnök (b5), Maia Sandu moldovai államfő (b4), Charles Michel, az Európai Tanács elnöke (b3) és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (b) az Európai Politikai Közösség (EPC) negyedik csúcstalálkozóján.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Az Európai Politikai Közösség (EPC) következő csúcstalálkozóját Magyarország rendezi – jelentette be a csütörtökön tartott angliai EPC-csúcs záró sajtóértekezletén Sir Keir Starmer brit miniszterelnök.

A Londontól száz kilométerre északnyugatra lévő Blenheim-palotában, Sir Winston Churchill néhai brit kormányfő egykori otthonában rendezett egynapos EPC-csúcsértekezleten – amelyen 46 ország vett részt – a két fő témakör Ukrajna további támogatása, illetve az illegális bevándorlás elleni közös fellépés volt.

Starmer a találkozó utáni sajtótájékoztatóján elmondta: egyetértés született arról, hogy az illegális bevándorlást a probléma forrásánál kell kezelni. Ennek jegyében London 84 millió font (39 milliárd forint) értékű humanitárius programot indít Afrikában és a Közel-Keleten.

A brit kormányfő bejelentette azt is, hogy a következő EPC-csúcstalálkozókat az idén Magyarországon, illetve jövőre Albániában és Dániában rendezik.

A csütörtöki angliai EPC-találkozóról szólva Starmer elmondta: Ukrajna nemcsak saját népéért, hanem az európai népért, a szabadságért, a demokráciáért, a jogállamiságért is harcol. „Éppen ezért a mi biztonságunk Ukrajnában kezdődik” – fogalmazott a munkáspárti brit miniszterelnök.

Kijelentette: mindezek alapján az EPC-csúcsértekezlet résztvevői ismét ígéretet tettek a rendezvényen jelenlévő Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek arra, hogy mindaddig folytatják Ukrajna támogatását, amíg erre szükség van.

Keir Starmer szerint döntés született arról is, hogy Nagy-Britannia elmélyíti az Európai Unióval folytatott együttműködését a védelem, a biztonság és az illegális bevándorlás területén.

A csütörtöki EPC-csúcstalálkozót záró sajtóértekezletén a brit kormányfő elmondta: a rendezvényen is konszenzus született arról, hogy az illegális bevándorlás elleni fellépést az embercsempész bandákra kell összpontosítani.

Arra a kérdésre, hogy aggasztják-e az amerikai republikánus alelnökjelölt, James David Vance által az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatással szemben megfogalmazott „szókimondó bírálatok”, Keir Starmer úgy válaszolt: nem kívánja „megelőlegezni” az amerikai elnökválasztás eredményét, de bárki győzzön is a novemberi választáson, a szövetséges országok folytatják vele az együttműködést.

Hozzátette: a különleges brit-amerikai viszonyrendszer nagyon nehéz körülmények közepette kovácsolódott, és nagyon hosszú ideje kitart.

Arra a kérdésre, hogy Nagy-Britannia hajlandó lenne-e „nukleáris védőpajzsot tartani Európa fölé”, ha „a NATO-val szemben szkeptikus” Donald Trump nyeri az amerikai elnökválasztást, Keir Starmer kijelentette: a munkáspárti brit kormány elkötelezte magát az önálló brit nukleáris elrettentő kapacitás fenntartása mellett, és „éppen védelmi kapacitásának nukleáris eleme miatt” már most is egyedi módon járul hozzá Európa biztonságához. (MTI)