Élménydömping egy hét alatt Egerváron

2024. 07 18. 09:18

Az Alsóerdei Sport- és Élményparkban.

Több év kihagyás után került megszervezésre az Egervári Nyári Tábor Szalai Veronika és Tóth-Takó Adrienn ötletének kivitelezéseképpen. A Luif-Nagy Szilviával kiegészült megvalósítói gárda minden nap igyekezte fenntartani az egyensúlyt a gyermekek minőségi időtöltése, élményhez juttatása és az aktív pihenés között. Minden reggel egy justdances átmozgató, mozgásos programmal indult. A feladatok kivitelezésében az önkormányzat nyári diákmunkásaiként Horváth Anna, Borsos Borbála, Sebők Annamária és Lengyeltóti Anna vettek részt.

Ismerkedős játékokkal nyitották meg az eddigi legforróbb nyári hetet. A rajzos, csapatépítő, kooperatív feladatok után, az ebédet követően egy kincskeresős, feladatmegoldós túra következett a Kápolna-dombhoz, ahol szabad játékkal és jégkrémmel zárult a nap.

Másnap délelőtt az édesszájúak kerültek előtérbe, és a vércukorszint emelése került napirendre, hiszen gyorsan, könnyen, de színesen és változatosan elkészíthető sütik készültek a gyerekek által összegyúrt alapanyagokból. Persze ezt délután le is mozogták, hiszen játékos, labdás ügyességi feladatok következtek. A számháború nagy kedvenc volt a legkisebbektől a legnagyobbakig.

Harmadnap hivatásról való interaktív ismertetőt jelöltek meg célként a szervezők, melynek során Zalaegerszegről érkeztek egészségügyi szakemberek, méhészeti bemutatót láthattak a gyerekek és játékos könyvtárfoglalkozásra is sor került. Délután pedig – a gősfai, vasboldogasszonyi és egervári önkormányzatok szállításbeli segítségének hála –, nyakukba vették Zalaegerszeget és az Alsóerdei Sport- és Élményparkban gokartozással és akadálypályákkal töltötték a délutánt.

Nincs egervári tábor egervári látványosságok, „Ismerd meg hazádat!” programsorozat nélkül. Így aztán másnap délelőtt a Várkastély felé vették az irányt, és Horváth Anna idegenvezetésének köszönhetően nagyon sok érdekes információ birtokába juthattak a résztvevők. Délután kézműves foglalkozásra került sor, melynek keretein belül agyagcserepet festettek és élménykeretet készítettek a napok során összegyűjtött belépőkből, csoportképből, tobozokból és préselt virágokból.

Az utolsó nap sikerült a legélvezetesebbre, hiszen Keszthelyi Tamásnak köszönhetően a Pincedomb Rendezvénypark árnyas, tágas helyszínén tölthették az időt, mely lufihajtogatást, csillámtetoválás készítését, arcfestést, számháborút és Buborék Showt jelentett.

A hét kellően fárasztóan, de annál élménytelibben ért véget. Résztvevők, szervezők egyaránt jól érezték magukat. Jövőre folytatás következik…