„Közös felelősségünk, hogy beszéljünk a vörös ragályról”

2024. 06 21. 08:11

A Hortobágyra elhurcoltakra emlékeztek Nagykanizsán

Cseresnyés Péter emlékezik az embertelen tettre.

Az embereket családostól hurcolták el a Hortobágyon létesített, szigorú rendőri őrizet alatt tartott kényszermunkatáborokba. Történt mindez önkényesen, békeidőben, minden bírói ítélet nélkül, hiszen a cél Magyarország megfélemlítése volt hangzott el Nagykanizsán a vasútállomáson tartott megemlékezésen, melyet a hortobágyi bevagonírozásokra emlékezve szervezett az önkormányzat és a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete.

– Közös felelősségünk, hogy beszéljünk a vörös ragályról – amely most is itt van közöttünk, csak más színben, színekben tűnik fel –, amely százezrek, milliók életét nyomorította meg, tette tönkre – mondta Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő. – Nemzedékeken átívelően emlékeznünk kell, hogy a történelem ne ismételhesse önmagát. Azonban sajnos ismétlődik, mert sokan vannak, akik a történelem tanulságait nem akarják elfogadni, nem akarnak tanulni belőle. Azt hiszik minden jár, a járandóság az természetes, megdolgozni, küzdeni sem kell érte. Ennek jelei mutatkoztak meg pár napja. Amikor percemberek hatására egy jelentős számú tömeg szavazott maga ellen is. De folytatni kell a küzdelmet, nehogy egy körforgás rossz időszakába kerüljünk be magunk okozta rossz döntéssel.

Hozzátette: Európa most a gyenge emberek időszakát éli.

A résztvevők koszorúzása.
Fotók: Zalakocka/Gergely Szilárd

– Mi azért küzdünk, hogy itt ne tudjanak a jó idők helyett a bennünket támadó gyenge emberek nehéz időket teremteni – folytatta az országgyűlési képviselő. – A kérdés az, hogy a többség meddig tudja tartani a most még hangos kisebbség támadásait itthon, nehogy olyan nehéz idő jöjjön, mint hetven évvel ezelőtt volt. A kitelepítettek emléknapján fontos hangsúlyoznunk, minden hazafinak, aki valaha is felemelte a szavát az elnyomás ellen, tisztelet és örökös emlékezet jár.

Áldozatuk, kiállásuk, tisztességük és bátorságuk példaként szolgál nekünk, és tennünk kell azért, hogy majd az utánunk jövő generációknak is.

– A nemzetet ért traumára emlékezni és emlékeztetni kell a mai generáció tagjait – fogalmazott emlékező beszédében Balogh László polgármester. – A nagykanizsai vasútállomáson már van egy tábla, de jó lenne, ha lenne méltó emléke a városunkban e szomorúságnak, mert Kanizsa, sajnos fontos helyszíne volt az elhurcolásnak. Hortobágy a magyar gulág volt, a sztálini magyar Szibéria. Zala vármegyét különösen sújtotta, hiszen 1185 főt érintett az országos közel 10 ezerből.

A megemlékezés végén a résztvevők, pártok képviselői és az egyesület tagjai is megkoszorúzták a vasúti peronon elhelyezett emléktáblát. (Forrás: zalakocka.hu)