Előre félnek a magyar EU-elnökségtől
Beszélgetés dr. Boros Imrével, egykori Phare-ügyekért felelős miniszterrel (2.)
Interjúnk következő témája a zalai születésű dr. Boros Imrével Magyar Péter és az Európai Unió.
– Mi a véleménye a Magyar Péter-jelenségről?
– A jóember már évekkel ezelőtt készült valamire. Különben nem készített volna titokban magnófelvételeket. A személyisége meglehetősen érdekes. Egy jónevű budapesti család leszármazottja, aki úgy gondolta, hogy neki kiváltságok járnak. A polgári életben saját tehetsége révén nem sok mindent ért el. Amikor miniszter lett a felesége, akkor kezdődött az ő „pályafutása” is. A jelentős cégek igazgatótanácsában tagnak lenni nem sok munkát jelent, hanem sok pénzt. Az életben sok munka- és vezetői tapasztalata nincs, a tettvágy sokkal nagyobb benne. Mivel személyiségzavaros, nagyon nehezen tudta megemészteni, hogy felesége, Varga Judit nem csak csinos, hanem okos, nagy munkabírású. „Mellette” három gyermeket szült. Azok a magnófelvételek, amiket kijátszott, akkor készültek, amikor a válás közöttük még fel sem merült. Ezeket a felvételeket bespájzolta, hogy valamikor valamire majd jók lesznek. S elérkezett az idő.
– S az emberek ott vannak az országjárásán…
– Magyar Péter eddig még semmi lényeges dolgot nem mondott. Hogy álljunk a háborúhoz, hogy álljunk az orbáni „diktatúrához”, hogy álljunk a genderhez. Azért ezek a kérdések, s az arra adott válaszok még a régi baloldali választókat is érdekelnék. Ha ezeket a kérdéseket megválaszolja, akkor az a baj, ha nem, az is baj. 2026-ig, a következő parlamenti választásig ezek a kérdések csúcsra lesznek járatva. Mint az Orbán-kormány kihívója, ezekben a kérdésekben színt kell vallania. Most tetőzik a népszerűsége, egy ideig ezen a szinten is marad. A komoly munka ezután vár rá, szervezeteket kell létrehozni, legalább kisvárosi szinten ott kell lenni egy csapattal, hálózatot szükséges építeni, anyagi hátteret célszerű biztosítani. Utóbbi nyilván nem lesz nehéz, mert máris megtalálták a forrásokat. A 2026-os parlamenti választásokra nem lehet úgy ráfordulni, hogy nem vagyunk ott az ország valamennyi választókerületében. Lassan elérte a tetőpontot a Tisza Párt alelnöke, s ha szembesítik a kérdésekkel, a támogatók elsomfordálnak oda, ahonnét jöttek, az ellenzéki pártokhoz.

Ursula von der Leyen, az Európai bizottság elnökének és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnökének találkozója. Valakinek, vagy valakiknek majd egyszer el kell számolni az átirányított pénzekről.
– Az orosz-ukrán háborúra kihatással lehet a választás?
– Mindenképp, hiszen az ukránok egyik forrása az Európai Unió kasszája. A fejlesztési forrásokat elrabolva azt átirányították Ukrajnának. Hát erről valakinek, vagy valakiknek majd egyszer el kell számolni. Az új főbiztosok nem valószínű, hogy lenyelik azokat az akciókat, amiket elődjeik elkövettek. Nagyon fontos, hogy előbb van az uniós választás, mint az amerikai elnökválasztás, hiszen az USA demokrata kormány szemérmetlenül tolja át az EU-nak a háború költségeit.
– Július elsejétől magyar elnökség lesz az Európai Unióban.
– Prüszkölnek is Brüsszelben. A magyar elnökség első lépése nyilván az lesz, hogy kasszát kell csinálni. Mennyi pénz ment ki és mennyi jött be. Ami kiment, azt ki engedélyezte és hová ment. Éppen akkor leszünk elnökségben, amikor az új testületek, bizottságok összeállnak Brüsszelben. Az aktuális témákat az elnökország adja. Ezért is szorgalmazzák Magyarország vétójogának megvonását. Ha az megtörténne, akkor az az Európai Unió demokratikus működésének szembeköpését jelenti.
Ekler Elemér
(Vége)
A témával összefüggő korábbi cikkünk:
Átrendeződhet a magyar EP-képviselői párttabló (2024. 06. 06.)