Az „elhárítás” kisvárosi nagymestere
Levélváltás Baracskai Józseffel, Zalaszentgrót „független” polgármesterével
Levelet írtunk tegnap Baracskai Józsefnek, Zalaszentgrót polgármesterének, ami így szólt:
„Baracskai József polgármester úr részére
Zalaszentgrót Város Önkormányzata
Tisztelt Polgármester Úr!
Az eddigi gyakorlat szerint a zalaszentgróti pedagógusnapi ünnepséget korábban közösen rendezte a városi önkormányzat és a Zalaegerszegi Tankerületi Központ, sőt a költségeket is közösen állták.
Tavaly ez a hagyomány megszakadt, idén pedig már meghívót sem küldtek a tankerületi központnak.
Esetleg feledékenység az oka ennek, vagy nem tartották szükségesnek a tankerület képviselőjének résztvételét a rendezvényen?
Arra természetesen nem is gondolunk, hogy egy állami iskolafenntartó intézmény képviselője nem szívesen látott vendég néhány nappal a júniusi önkormányzati és EP-választás előtt…
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel:
Ekler Elemér
kiadó-főszerkesztő, Zalatáj”
Hamar megérkezett a válasz:
„Tisztelt Főszerkesztő úr, kedves Elemér!
Mindig készséggel állok a kérdéseid megválaszolására, ahogy a múltban is tettem, de sajnos már közel öt éve nem tiszteltél meg személyes megkereséseddel.
Most is szívesen válaszolok, de előtte szeretnék helyesbítést kérni az általad szerkesztett Szentgrót és Vidéke hasábjain. A májusban megjelent újságban, az általad írt »Kire lehet szavazni Zalaszentgróton« című cikkben tévesen állítottad rólam, hogy idézem: »Volt már MSZMP, MSZP színekben induló politikus…«. Ezzel szemben a tény az, hogy az MSZMP 1989-ben megszűnt, és én mivel 1973-ban születtem, így sem tagja, sem színeiben induló politikus nem lehettem, lévén, hogy az MSZMP megszűnése idején még nem töltöttem be a 17. életévemet.
Kérlek, hogy ezt a tévedést mihamarabb korrigáld az újság hasábjain.
Köszönettel,
Baracskai József
Zalaszentgrót Város polgármestere
Utóirat: Amennyiben úgy döntenél, hogy hivatkozol a személyemre, kérem, hogy csak az eredeti, változtatások nélküli levelem teljes terjedelmében történő leközlésével tegyél így.”

Baracskai József, Zalaszentgrót független és civil polgármestere köszönti a Demokratikus Koalíció 2022-es évértékelőjének résztvevőit Zalaszentgróton.
Fotó: Facebook
Természetesen az eredeti, változtatás nélküli választ közöltük, teljes terjedelmében. S mivel nem szokásunk tévedés esetén kibúvót keresni, most sem tesszük.
Tisztelt Polgármester Úr, kedves József!
Valóban nem voltál az MSZMP tagja. Viszont szimpatizánsa voltál a Fidesznek – erre tanúk vannak, de nem kaptál a kezdet kezdetén olyan kecsegtető jövőt biztosító funkciót, így az MSZP-nél kötöttél ki. (Ha nem tévedek, Ujhelyi István, az MSZP volt EP-képviselője, jelenlegi ENSZ-nagykövet kezdeti politikai pályafutása is hasonló vargabetűt írt le.) S tagja lettél a Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták megyei szervezetének is.
Tény, hogy nem voltál tagja az MSZMP-nek, ezt tévesen írtuk. Ám mi volt a különbség az MSZMP és az MSZP között? Az MSZP vállalta – némi finomítással – az MSZMP szellemi örökségét, s főleg ragaszkodott az állampárt jelentős vagyonához.

Baracskai József (j2), Nagy Zoltán (j3), a DK Zala Vármegyei Önkormányzatának képviselője, Varju László (j1), a DK alelnöke Marcaliban 2023. januárjában egy DK-s rezsifórumon. Balról dr. Sütő László, a somogyi város polgármestere.
Fotó: Varju László FB-oldala
Tisztelt Polgármester Úr, kedves József!
Hozzád képest a sikló egy lassan araszoló csiga, ahogy ki tudsz térni a konkrét válaszok elől. Igazi politikai kaméleon vagy, talán a legjobb ebben a műfajban Zala vármegyében. Pedig vannak elég sokan.
Elismerem, hogy tévedtem, amikor az MSZMP-t is megemlítettem a Veled kapcsolatos pártlistát felsorolva. Eggyel több vagy kevesebb, a lényegen nem sokat változtat.
Csak azt nem értem, hogy miért ragaszkodsz annyira a személyes találkozóhoz, amikor nem sok zalaszentgróti rendezvényre küldetek meghívót. Műszaki informatikus mérnöki végzettséggel nem okozhat gondot, hogy kapcsolatot tartsunk elektronikusan. Ám ha ragaszkodsz ahhoz, szívesen meglátogatlak. Csak arra kérlek, hogy ezúttal ne legyen ott a városi tv kamerája beszélgetésünkön, vagy egy hölgy magnóval, mert már rajtam is dolgozott az idő vasfoga. S tudod, a közhiedelemmel ellentétben a férfiak is hiúak.
Addig is várom eredeti kérdésemre a választ, amit előre is köszönök.
Üdvözlettel: Ekler Elemér
kiadó-főszerkesztő, Zalatáj Kiadó
Utóirat: Csak mellékesen jegyzem meg, hogy 1989. július 30-án (éppen a születésnapomon) ott voltam a Zalatáj Kiadó főszerkesztőjeként az akkori Ságvári-gimnáziumban (ma Kölcsey-gimnázium) rendezett rendkívüli MSZMP megyei pártértekezleten, ami reményt keltett bennünk, hogy tényleges változás lesz a magyarországi politikában. Aztán 1994-ben visszajöttek, Horn Gyula vezetésével a régi rendszer emberei. Lényegében semmi sem változott. Csak egy M-betűvel lett rövidebb a nevük… Az MSZMP-ből MSZP lett. S ahogy a betűk fogytak, úgy „születtek” új messiások: előbb MZP (Márky-Zay Péter), napjainkban pedig MP, vagyis Magyar Péter.
Természetesen a Szentgrót és Vidéke következő nyomtatott számában is megjelenik helyesbítést kérő leveled változtatás nélkül, mint ahogy az is, hogy az MSZMP téves említése miatt elnézést kérünk. Annak, hogy honlapunkon és közösségi oldalunkon is megjelent, az az oka, hogy jobb a tévedést mihamarabb kijavítani, s talán így előbb választ kapunk június 3-án küldött érdeklődő levelünkre.