Schauta csacsogása felér egy beismerő vallomással

2024. 05 31. 11:13

Fenyves Tamás szerint ő hivatalos iratból idéz…
Az illusztráció forrása: Fenyves Tamás Facebook-oldala.

Újabb részleteket tárt a nyilvánosság elé Fenyves Tamás, a Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. felügyelőbizottságának korábbi tagja. Fenyves saját közösségi oldalán reagált az Éljen VárosuNk! Egyesület (ÉVE) hazug kommunikációjára, miszerint aljas fideszes rágalomhadjárat indult az önkormányzati cég ellen, s ezért feljelentést tettek a rendőrségen.

Fenyves Tamás állítása szerint hivatalos dokumentumokból idéz, amikor azt írja, hogy a korábbi ügyvezető leváltása régóta napirenden volt, ezt maga dr. Schauta Marcell ismeri el, mint ahogy azt is, hogy volt belső vizsgálat a cégnél tapasztalt szabálytalanságok és jogszerűtlenségek miatt.

A felügyelőbizottság volt tagja azt is meglebegteti, hogy sántít az az állítás, miszerint dr. Fodor Csaba és Horváth Jácint ne tudott volna a történtekről, hiszen egy önkormányzati cég ügyvezetőjét Schauta képtelen lett volna egyedül leváltatni.

Mindebből az is következik, hogy az ÉVE-frakció vezetői félrevezették a kanizsaiakat, amikor azt kommunikálták, hogy a Kanizsa Rehab Nonprofit Kft.-nél minden a legnagyobb rendben volt, s hogy a korábbi ügyvezető családi okok miatt távozott a cégtől.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy az ÉVE mindezt megpróbálta a Fideszre kenni, úgy állítva be az ügyet, mintha Balogh László polgármester vagy bárki, aki a témát felhozta, ártani akart a cégeknek.

Az ÉVE azóta egyébként – ha hinni lehet nekik – rendőrségi feljelentés megtételére kötelezte az új ügyvezetőt a cég jó hírének megsértéséért. Nos, a nyomozást akár most le is lehetne zárni, hiszen ha mindaz igaz, amit Fenyves Tamás állít, akkor az ÉVE a felelős azért, hogy szabálytalanságok és visszaélések történtek a cégnél és arról is ők tehetnek, hogy emiatt több száz megváltozott munkaképességű ember munkája és megélhetése került veszélybe.

Végezetül halkan megjegyeznénk, hogy a kommunistáknál volt divat azzal gyanúsítani másokat, amit ők maguk követtek el. Úgy látszik, van, ami nem változik…

(Forrás: zalakocka.hu)

 

A témával összefüggő korábbi cikkeink:

Feljelentést tett Nagykanizsa polgármestere (2024.04.17.)

Tar Mihály egyre mélyebbre ássa magát (2024.04.23.)

Mankóra szorul a Kanizsa Rehab? (2024.04.25.)