Akikre Egerszeg is büszke
Mindegy, hogy férfi vagy női…
Amikor kedd este befejeződött a Diósgyőr-Győr női kosárlabda-döntő, s a borsodiak boldogan ünnepelték első bajnoki aranyérmüket, egyből az jutott eszembe, hogy az utóbbi évtizedek történetében van két edző, aki már férfi és női csapattal is végzett az első helyen. S ez a két szakember ráadásul zalai, zalaegerszegi.
Itt van Farkas Sándor, aki a ZTE-vel két bajnoki aranyat szerzett, egyszer pedig kupagyőztes lett. Az Alba Fehérvár élén 3 bajnoki elsőség és 2 kupagyőzelem a mérleg, „mellesleg” 12 korosztályos országos bajnoki cím is fűződik a nevéhez. A nők mezőnyében a Sopron vezetőedzőjeként lett bajnok.
S itt van Völgyi Péter, aki 2010-ben bajnoki címig és kupagyőzelemig vezette a ZTE férfi gárdáját. Kedd estétől pedig a Diósgyőr női bajnokcsapatának vezetőedzője. Ráadásul a magyar női válogatott szövetségi kapitánya.
A két szakember között van egy érdekes kapcsolat is. Mint azt Farkas Sándor ma délelőtt elmondta a Zalatájnak, egy iskolai atlétikai versenyen figyelt fel Völgyi Péterre, aki úgy tűnt, hogy ígéretes távolugró-jövő előtt áll. Aztán jött egy baleset, és sportágat kellett váltania. Így került a ZTE kosárlabda utánpótlásához. A történet azóta közismert a sportág barátai számára.
Hogy a sportág még régebbi időszakában is kutakodjunk, segítségünkre volt Gellér Sándor, a ZTE első bajnok- és kupagyőztes csapatának vezetőedzője. Elmondása szerint – jól emlékezhet rá, hiszen 15-szörös bajnok volt a Bp. Honvéddal –, a fővárosi csapattal 7 bajnoki címet szerzett edzőként Balogh József. Ezt megelőzően, 1960-ban a Budapesti VTSK női csapatával lett aranyérmes.
Egyébként Gellér Sándort is csak egy országhatár választotta el a duplázástól. Mint írtuk, 1988-ban – éppen ma 36 éve ennek – nyert bajnokságot a ZTE-vel, majd az osztrák Wels női csapatával lett aranyérmes.
Szép sikerek, szép emlékek, kiemelkedő személyek. Azért nem kell szégyenkeznie a zalai, zalaegerszegi kosárlabdázásnak.
Ekler Elemér
Utóirat: Amennyiben olvasóink közül valaki teljesebbé tudja tenni a statisztikai részt, azt előre is köszönjük.