Sajtónapi ünnepség Zalaegerszegen

2024. 03 14. 08:20

Balaicz Zoltán emlékezett a 176 évvel ezelőtti eseményekre.

Ünnepi műsorral és reggelivel köszöntötte az újságírókat Zalaegerszeg önkormányzata március 13-án. Az eseményen a helyi nyomtatott és elektronikus sajtó tevékenységét Balaicz Zoltán polgármester és Vigh László országgyűlési képviselő méltatta.

Az ünnepi műsor után Balaicz Zoltán a 176 évvel ezelőtti eseményekre emlékeztetve rámutatott: a gyors és pontos információközlésnek meghatározó szerepe van. Ehhez, – mint fogalmazott–, megkerülhetetlen a városvezetés és a helyi újságírók hatékony együttműködése.

Ünnepi műsorral is köszöntötték a sajtó képviselőit.

Vigh László országgyűlési képviselő szintén köszönetet mondott, majd kiemelte: a helyiek – az újságírók részletes beszámolóinak köszönhetően – a zalaegerszegi történéseket hiteles tudósításokon keresztül ismerhetik meg.

1990. óta március 15-én tartják a magyar sajtó napját. 1848-ban ezen a napon hirdették ki a polgári sajtószabadságot, majd április 11-én törvénybe is foglalták. Ez korszakalkotó fordulatot jelentett a korábbi szigorú cenzúra időszakához képest. (Forrás: zalaegerszeg.hu)

Hasonlóan Zalaegerszeg polgármesteréhez, Vigh László is köszönetet mondott a helyi újságíróknak.
Fotók: Zalatáj