Zelenszkijné intelmei
Az orosz invázió olyan, mint a sugárzás, túlterjed Ukrajnán, ha most nem fékezzük meg, magyarázta a Corriere della Serának adott interjúban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felesége. Olena Zelenszka emlékeztetett, a csernobili atomerőmű katasztrófája után a nemzetközi közösség több mint másfél milliárd eurót különített el az erőművek biztonságosabbá tételére, merthogy nyilvánvaló volt: egy sugárzás Európában mindenkit elér.
Most Ukrajna sikeresen vissza tudja tartani a világ egyik leghatalmasabb diktátorának hadseregét, de ezt más demokráciákkal együtt kell megtennie, figyelmeztetett a first lady. Húzzunk bele! (Nyúljunk a zsebünkbe!) Ezt már hallottuk néhányszor: ebben a háborúban Ukrajna valójában egész Európát védi, hiszen győzelme esetén a Putyin-ármádia nem állna meg Ukrajnánál, ellenben letaposná az egész kontinenst. Valamelyest gyengíti ezt a felvetést, hogy máskor meg azzal jönnek: az oroszok alaposan elszámították magukat, lám, még a náluk jóval kisebb Ukrajnát sem képesek elfoglalni.
A riporter helyében én azt is megkérdeztem volna Olena asszonytól, hogy miközben rendre elkíséri anyagi támogatásokért kalapozó férjét a nyugat-európai nagyvárosokba, ő maga mennyi pénzt költ ékszerekre a különféle luxusboltokban. (Francia újságok szerint csak tavaly több mint 42 500 dollárnak – körülbelül 15,6 millió forintnak – vert az ülepére Párizsban.) Meg arról is érdeklődnék: hány millió dollárba került a kedves mama (Zelenszkij anyósa) részére nemrég vásárolt egyiptomi luxuskastély? Ez érdekes eset lehetett, merthogy az oknyomozó újságírót pár napra rá holtan találták. Vagy vele is atomsugárzás végzett?
Pilhál György
Magyar Nemzet