Kórus alakult, orgonát szenteltek Nován
Koncert várta az érdeklődőket advent harmadik vasárnapján Nován a Nagy Boldogasszony-templomba. Nagy Tamás plébános szólt az ünnepről, majd megszentelte a templom új orgonáját. A régi orgona az elmúlt év végén elromlott, megjavítani nem sikerült, ezért új hangszert vásárolt a plébánia.
Az ezt követő koncerten kortárs és az elmúlt korok több zeneszerzőjének egy –, illetve kétszólamú művei hangzottak el, az idén alakult kórus és az énekesek mellett közreműködött orgonán Nagy Tamás plébános és Baki Florentin kántor, az énekesek vezetője.
A templomi kórus tagjai az idei adventi időszakban mutatkoznak be jórészt a novai közönségnek. Nova mellett Zalatárnokon is adtak koncertet a szentmiséken való részvétel mellett.
A csoportot Baki Florentin mutatta be.
– A tavalyi adventi koncert után fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy jó lenne egy kórust alakítani a novai plébánián. Egykor a novai népdalkör átjárt Zalatárnokra passiót énekelni és azon túl is felléptek. A kezdeményezést Tamás atya is támogatta, s közreműködik a munkában. Felhívást tettünk közzé, illetve megkerestük a plébánia településein azokat, akikről tudtuk, hogy talán szívesen csatlakoznának, munka mellett időt és energiát szánnának a próbákra, fellépésekre. A tagok közt vannak novaiak, illetve csatlakoztak Zalatárnokról, Lentiből, Szentkozmadombjáról, s bár nem biztos, hogy minden tagunk részt tud venni az eseményeken, de 10-12-en azért összejövünk, idősebb, fiatalabb énekelni szerető emberek. Igyekszünk hangszereseket is bevonni, Zalatárnokon fuvolajáték színesítette a repertoárt, karácsonykor furulyások lépnek fel.
A templomi kórus elsősorban a novai plébánia településein lép fel, a koncertek, ünnepek mellett énekelnek keresztelőkön, bérmáláson, a búcsúk alkalmával a szentmiséken.