Egy élet órái…
Interjú Preisz Józseffel (3.)

A kiállítás megnyitóján Balaicz Zoltán polgármester (b1) és dr. Vadvári Tibor alpolgármester (j1) társaságában.
Immár önálló kiállítása van Preisz József zalaegerszegi órásmesternek a Göcseji Múzeumban. Az ehhez vezető út majd hat évtizedes. A kezdet sem volt egyszerű. Kapott ugyanis a szakmai vizsgabizottság elnöknőjétől egy furcsa kérdést.
– Mi volt az a kérdés Jóska?
– Az órámnak semmi baja, mégsem megy. Mi a probléma? – faggatott a hölgy. – Talán fel kellene húzni – mondtam, mert akkor még nem elemmel működtek az órák.
– Két válasz lehetett az elnök asszonytól. Vagy az ötös, vagy buktatás.
– Meglepett arcot vágott. Erre a kérdésre nem remélt választ. Legfeljebb találgatást. De be is fejeződött a vizsga, jelest kaptam.
– S mi lett a vizsga után?
– Bevonultam katonának, ám egy év után édesapám súlyos betegsége miatt leszereltek. A gépipari vállalat nem tudott visszavenni, mert a helyemen már más ült, bár az akkori előírások szerint vissza kellett volna fogadni. Ez rosszul esett, hiszen előtte dicsekedtek velem, mert egy országos versenyt megnyertem.
– Mi volt ennek a sikernek a receptje?
– Kiváló szakemberek voltak a riválisok, de én be mertem vállalni egy arany Omega-órában a tengelytörés javítását. Nem volt nehéz, mert a zalaegerszegi mesterem erre megtanított. A kényszer szülte ezt, hiszen volt olyan óra, amihez nem kaptunk alkatrészt. Azt nekünk kellett esztergálni. A szovjet órákhoz kaptunk, ott nem volt probléma.
– Korábban már említetted a mestered nevét…
– Takács Dezsőnek hívták, egy órás dinasztia tagja. A gépipari vállalatnál dolgozott, a testvérének pedig Bagodban volt a műhelye. Aranyművesek és órások voltak.
– Melyek voltak a legemlékezetesebb szakmai útjaid külföldön?
– Moszkvában az 1-es óragyárban, majd később a 2-esben. Eljutottam Glashüttébe, Ruhlába, Münchenbe. Schaffhausenben töltöttem egy hónapot, ott, ahová földi halandó nem igen juthat be.
– Visszatérve Magyarországra: a katonaság után azért nem estél kétségbe…
– Hazafelé a buszon eldöntöttem, hogy Budapesten folytatom. Könnyen mondhattam, hiszen a nagynénémék ott laktak, egyikük egyedül. Ő szinte fiának tekintett.
– Szállásod tehát volt…
– 1967 december 15-én léptem be az Óra és Ékszer Váci utcai üzletébe. Egy falusi gyerek a főváros egyik legelegánsabb üzletébe. A felvételi után azt mondták: három hónap a próbaidő…
Ekler Elemér
(Folytatjuk)
Az interjú előző részei:
Egy élet órái… 1. (2023.12.08.)
Egy élet órái… 2. (2023.12.14.)