Csak szimatolnak
Továbbra is bűzlik a szennyvíz Óbudán. Pontosabban a szennyvízügy. Mi is megírtuk, a Fővárosi Csatornázási Művek nemrég nyilvánosságra hozta: a nyári időszakban (június 1. és szeptember 3. között) 23 alkalommal engedtek hígított szennyvizet a Duna római-parti szakaszánál, és erről, ahogyan az előírás, időben tájékoztatták a kerületi önkormányzatot. Az már nem rajtuk múlott, hogy a hivatal mindannyiszor „elfelejtett” szólni a lakosságnak. Vagyis az önfeledt fürdőzők – erről is tudósítottunk – ilyenkor egyfajta turmixolt folyóvízben lubickoltak. Hab a tortán (ha jó ide ez a hasonlat), hogy Óbuda ábrándos tekintetű polgármestere, a DK-s Kiss László annak idején örvendezve jelentette: Ötven év után újra megnyitottuk a római-parti plázst! Jertek a habokba, ujjé! Stb. (A hírt maga Karácsony Gergely vízibiciklista is lelkendezve terjesztette a Facebookon.)
Befejeződvén az illatos strandidény, a kerületi testület ellenzékét alkotó Fidesz-frakció úgy okoskodott, ha már a Dunába nem lehet, legalább a szagos ügybe öntsenek tiszta vizet végre – rendkívüli testületi ülést kezdeményeztek, abban bízva, alakulhatna egy bizottság a bűzölgő ügy kivizsgálására, s talán végre a polgármester megszólalna a témában. (Eddig ugyanis csak hallgatott, mint végtermék a tarlón. Vagy a Duna hullámain…) Igyekezetük azonban zátonyra futott, a rafinált baloldal azzal állt elő: inkább egy másik bizottságot kellene létrehozni, amely a folyóba szivárgó gázgyári mérgek kármentesítésének ügyét vizsgálná. De aztán valamiért abból sem lett semmi.
Már csak azt nem értem, hol lapulnak ilyenkor a haragoszöldjeink?
Pilhál György
Magyar Nemzet