Egy élet órái…
Interjú Preisz Józseffel (1.)
Zsúfolásig megtelt november 17-én a Göcseji Múzeum terme Preisz József zalaegerszegi órásmester gyűjteményes állandó kiállításának megnyitójára, sokan a folyosóra szorultak, akkora volt az érdeklődés.
Nem véletlen, hiszen az elmúlt évtizedek alatt sok ezren kerültek kapcsolatba a lokálpatrióta mesterrel. Noha a kronométerek technológiája folyamatosan változott, a Preisz Józsefnél javított órák nem folytak szét, mint a festőzseni Salvador Dali képein, hanem továbbra is pontosan mutatták az időt.
Balaicz Zoltán polgármester baráti hangú köszöntőjében nem csak a kiváló szakember munkáját méltatta, hanem aktív közéleti tevékenységét is. Hasonlóan beszélt Velkey Péter kulturális főtanácsadó is.
Az állandó kiállításnak helyet adó Göcsej Múzeum részéről felszólaló Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója szerint a gyűjteménnyel tovább gazdagodott az intézmény. Péntek Imre, József Attila-díjas költő ez alkalomra írt versét Farkas Ignác, Jászai Mari-díjas színművész adta elő.
A kiállítás utáni napok egyikén aztán vallatóra fogtuk a mestert, Preisz Józsefet. Több évtizedes barátságunk okán a magázódás nevetséges lenne.
–Te eredetileg órásnak készültél?
– Nem! Tv-szerelőnek, de oda nem vettek fel. Hála Istennek!
– Miért?
– Mert betelt a létszám. Úgy látszik, órás nem annyira kellett akkor, de nem bántam meg. Egy életen keresztül azt csináltam, amit szerettem. Leier Jani barátom nagyszerű tv-szerelő volt és kiváló labdarúgó Szentgróton. Talán még a ZTE is le akarta igazolni. Szegény Jancsi a 40 kilós Munkácsy tv-ket cipelhette a negyedik emeletre, nekem viszont csak egy bebújós kuckóm volt. Gyakran előfordult, hogy összetévesztettek bennünket, engem tv-javításra hívtak, Jancsinak viszont az elromlott órát adták volna reparálni.
– Hasonlítottatok egymásra?
– Igen. Ő vékonyabb volt, de jobb focista.
– Egy kis zalai, göcseji faluból származol…
– Pajzsszegről, ahol csodálatos gyermekkorom volt. A szüleimnek ott volt egy kis vegyesboltja. Édesapám nagyon sokat tett a faluért. A közéletben nem vállalt kitüntetett szerepet, de mindig megkérdezte az embereket, hogy mit kell elintézni, ha Egerszegen jár. Gyakran ment a megyeszékhelyre, ahol voltak kapcsolatai.
– Mikor költöztél „be” Zalaegerszegre?
– 1970-ben, most már 53 éve ennek.
– Két gyermeked van…
– Judit gyermek- és iskolapszichológus, Balázs pedig közgazdász.
– Nem minden órás lesz gyűjtő is. Ez a szenvedély nálad hogyan alakult ki?
– Erre kezdetben semmi sem utalt. Másodikas tanuló voltam, amikor a mesterem, Takács Dezső bácsi adott egy órát. Javítsd meg Józsi! – mondta.
– Ez volt a jelképes vizsga?
– Szerintem igen. Amikor a javított órát a kezébe adtam, azt mondta: ez a tiéd! Egy Pobeda volt. Ezt félretettem magamnak, de nem gondoltam arra, hogy majd egyszer gyűjteményem lesz. Arra meg főleg nem, hogy a Göcseji Múzeumban állandó kiállításom nyílik. Ez egy 60 éves gyűjtemény, a 10-es nagyító, a 100-as égő, a sok átvirrasztott éjszaka, az órák fölötti görnyedés végül is ezzel az eredménnyel járt.
Ekler Elemér
(Folytatjuk)